Semjén Zsolt: Háború vagy béke

A KDNP elnöke szerint fontos, hogy meg tudjuk védeni nemzeti, gazdasági érdekeinket.

Forrás: MTI2022. 04. 03. 14:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Háború vagy béke 

– nevezte meg a választás tétjét Semjén Zsolt.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke – miután felesége és édesanyja társaságában leadta szavazatát a fővárosi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban – azt mondta: viszonylag magas részvételre számít.

Semjén kitért arra is, hogy van, amikor az élet felülírja a kampánylogikát. – Egy szörnyű háború időszakában élünk, és ebbe az orosz–ukrán háborúba belső és külső erők Magyarországot is bele akarják sodorni – emelte ki.

A kormánypárti politikus kijelentette, hogy a kormánynak és a Fidesz–KDNP-nek a legfontosabb törekvése a béke és az, hogy ebbe a háborúba Magyarországot ne engedjék belesodródni. – Magyar fegyver nem mehet Magyarországról, és magyar katona ebben a háborúban nem vehet részt – szögezte le, majd felhívta a figyelmet arra is, hogy toborozni is tilos, az bűncselekménynek számít. 

– Magyar fiatalokat nem lehet golyófogónak vinni ebbe a háborúba 

– tette hozzá. 

Semjén azt is megjegyezte, hogy elementáris gazdasági és nemzeti érdek, hogy az energiaellátás biztosított legyen, a rezsicsökkentés és az olcsó energia megmaradjon, végül pedig köszönetet mondott a külhoni magyaroknak a levélben leadott szavazataikért, nemzethűségükért.

Borítókép: Semjén Zsolt (Fotó: MTI/Soós Lajos)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.