Fenyő-gyilkosság: valaki nem mondott igazat a Művészinasról

Hárman is cáfolták a Fenyő-gyilkosság miatti per csütörtöki bizonyítási eljárásában a 40. számú védett tanú állításait. A tanú azt állította: ott volt a Művészinas étteremben akkor, amikor Portik Tamás és Gyárfás Tamás szóba hozta Fenyő meggyilkolását. A tárgyalóteremben elhangzottak szerint azonban más állításai mellett ez sem igazolható.

2022. 05. 26. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb fordulópontjához ért csütörtökön a Fenyő János meggyilkoltatása miatt indult per a Fővárosi Törvényszéken. A perben azt kell megítélnie Póta Péter bírónak, hogy valóban Gyárfás Tamás bújtotta fel Portik Tamást, hogy ölesse meg üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost, vagy sem. A vád egyik fajsúlyos bizonyítékát a 40. számú védett tanúnak a Nemzeti Nyomozó Irodában tett vallomása jelentette, ám mielőtt erre rátérnénk, a csütörtöki tárgyalási nap felvezetőjét kell ideidéznünk.

A Fővárosi Törvényszéken Póta Péter bíró hangsúlyozva hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a tanú védett, azaz a neve nem hangozhat el. Annak ellenére így kellett ennek lennie, hogy a nyomozati szakban gyakorlatilag minden kiderült a személyéről a nyilvánosság és a vádlottak számára. Csütörtökön aztán többen nem tartották tiszteletben a bírói kérést, a név akaratlanul is elhangzott néhányszor. 

Lapunk tiszteletben tartja a bírói kérés, így csak 40. számú védett tanúként vagy védett tanúként említjük őt, akit korábban többször is elítéltek csalásért. Csütörtökön zártláncú videóhálózaton keresztül hallgatta ki a törvényszék a védett tanút.

Ő 2012. július 12-i vallomásában nem kevesebbet állított, mint hogy 1996 végén vagy 1997 legelején jelen volt a Művészinas étteremben azon a megbeszélésen, ahol Portik Tamás és Gyárfás Tamás közösen úgy döntött, likvidálják Fenyő Jánost.

Az étterem Portik érdekeltségébe tartozott akkoriban.

Pályázat a TV2-re

A védett tanú szerint Portik Fenyő Jánossal közösen akart pályázni a meghirdetett kereskedelmi csatornák egyikéért, a későbbi TV2-ért. Portik Fenyő előtt eltitkolta, hogy a közös vállalkozásba Gyárfás Tamást is be akarja vonni. A 40. számú védett tanú szerint, amikor Fenyő ezt megtudta, telefonon közölte Portikkal, hogy emiatt eláll a közös pályázattól. Portik ekkor – a védett tanú szerint – a Művészinas étteremben arra kérte az ügyletben szintén részes Gyenes Andrást, a Nap-kelte szerkesztőjét, hogy máshonnan „hozza össze” a pályázatra az anyagiakat. A 40. számú védett tanú 2012. október 25-én azt vallotta: Gyenes közölte Portikkal, erre már nincs idő, máról holnapra Fenyő helyére senkit sem tud szerezni. 

Póta Péter bíró többször hangsúlyozta, hogy csütörtökön csak a TV2 frekvenciapályázattal kapcsolatos kérdéseket kívánja tisztázni. 

Így a bizonyítási eljárás későbbi szakaszában fogja tárgyalni a 40. számú védett tanú legsúlyosabb kijelentését. Mint azt korábban megírtuk, a TV2-pályázat meghiúsulása miatt Portik a 40. számú védett tanú szerint azt mondta, hogy Fenyőt kinyírja. Erre a 40. számú védett tanú szerint Gyárfás azt mondta: „Tomikám, nagy szívességet tennél vele, ez a szemét tényleg golyót érdemelne.

Emlékezetes, hogy 2018-tól, Gyárfás Tamás őrizetbe vételétől, majd meggyanúsításától kezdve a sajtó rendszeresen idézte a 40. számú védett tanú vallomásában elhangzottakat. A védett tanú vallomása a vád egyik pillérét is képezi.

Gyárfás és a Művészinas

Gyárfás azonban azt állítja, soha nem járt a Művészinas étteremben, soha nem állt szándékában, hogy Portikkal vagy még inkább Fenyő Jánossal bármire is pályázzon.

A 40. számú védett tanú azonban még többet mondott a rendőrségi vallomásában. Szerinte Gyárfás a Művészinas étterembe Gyenes Andrással érkezett. A szintén zártláncú hírközlési rendszeren kapcsolt 

Gyenes azonban közölte: az életben nem járt a Művészinas étteremben, az ügy 2018-as kirobbanásáig azt sem tudta, hogy ki az a Portik Tamás, a 40. számú védett tanúval pedig sem a Művészinas étteremben, sem máshol nem találkozott.

Gyenes bírói kérdésre azt is elmondta: ő 2000 szeptemberében lett a Nap-kelte főszerkesztő-helyettese, ezt megelőzően Gyárfással 1989 óta nem is találkozott. 

A 40. számú védett tanú azt is állította, hogy Portik Tamás kérésére ő váltotta ki az ORTT-ben a TV2 pályázati anyagát.

A tanúként meghallgatott Pintér Dezső, a TV2 egykori elnöke elmondta, hogy 1996-ban a pályázati anyagot hárman vásárolták meg: a későbbi győztes TV2, az RTL Klub, valamint a Baló György–Mark Palmer vezette cégek képviselői.

Pintér Dezső ezzel a vallomással már előre cáfolta a 40. számú védett tanú harmadik állítását is. 

Gyárfás Tamás ekkor megkérdezte a 40. számú védett tanút, hogy ő a három közül melyiket képviselte? Egyiket sem, őt Portik Tamás bízta meg, mondta a védett tanú. Gyárfás arra is választ kért, hogy a védett tanú azt megelőzően kérte ki az ORTT-től a pályázati anyagot, hogy Fenyő János kihátrált az állítólagos Portikkal közös pályázatból vagy azt követően. A 40. számú tanú azt felelte, azt megelőzően. Gyárfás erre rámutatott arra, hogy a pályázatot csak 1997. január 10-én írták ki, azaz nem történhetett úgy, ahogy a védett tanú állítja, hiszen előtte a pályázati anyag nem volt megvásárolható.

A bizonyítási eljárás jövő héten két tárgyalási napon, Tasnádi Péter meghallgatásával folytatódik.

Borítókép: Gyárfás Tamás állítja: soha nem járt a Művészinasban és nem akart közösen pályázni Fenyő Jánossal és Portik Tamással semmire (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.