A KINCS a Ringatóval közös rendezvényt tartott a Millenáris Fogadójában, ahová koncertekre, közös éneklésre és zenélésre várták a kisgyermekes családokat. A Ringató a kisgyermekek zenei nevelésére épülő, Magyar Örökség-díjas módszer, amelyet 2004-ben alapított Gróh Ilona.
„Legyen az idei anyák napja a szeretet és a béke ünnepe”
A világon minden édesanya békét akar, napjainkban azonban sajnos ez nem mindenkinek adatik meg. Anyák napján gondoljunk most ezekre az édesanyákra – mondta Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke vasárnap Budapesten.

Fűrész Tünde köszöntőbeszédében kiemelte: a Ringató a BOK-csarnokban több Ukrajnából, a háború elől menekült édesanyának és gyermekének tartott foglalkozásokat.

Legyen az idei anyák napja a szeretet és a béke ünnepe
– mondta.
Mint elhangzott, Magyarországon először 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére tartottak anyák napját. A KINCS a koronavírus-járvány miatti két év kimaradás után idén először lehet együtt a Ringatóval a Millenárison, és ünnepelheti az anyai szeretetet.
A rendezvényen Dankó Virág, a Millenáris ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a vasárnapi anyák napi esemény a lezárása a Millenáris húszéves születésnapi ünnepségsorozatának.
– Nagy öröm számunkra, hogy ma az újjászülető Millenáris Fogadót is ünnepelhetjük, és azt is, hogy a hatalmas parkkal, fejlesztéssel bővülő intézmény gazdái lehetünk. Sok-sok családi és közösségi programmal várjuk a látogatókat a jövőben – mondta Dankó Virág.
Borítókép: Anyák napi rendezvényt tartott a KINCS a Ringatóval közösen a Millenárison (Forrás: Kopp Mária Intézet)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Plakátkampány: a Tisza-program veszélyeire figyelmeztetnek
Felhívják a figyelmet a közelgő voksolás fontosságára.

Orbán Viktor a DPK kecskeméti országjárásán – Kövesse nálunk élőben!
A kecskeméti háborúellenes nagygyűlésen a miniszterelnökkel Csiszár Jenő beszélget.

Genetikai vizsgálatra vár a Tiszafüreden talált kölyök tigris
A kézhez szoktatott kölyök tigris elhelyezése különös kihívás.

Aki békét akar, velünk tart! – Háborúellenes nagygyűlés Kecskeméten – Kövesse nálunk élőben!
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az európai geoplitikai helyzetet elemezve sorsdöntő választásnak nevezte a 2026-os magyar országgyűlési választásokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Plakátkampány: a Tisza-program veszélyeire figyelmeztetnek
Felhívják a figyelmet a közelgő voksolás fontosságára.

Orbán Viktor a DPK kecskeméti országjárásán – Kövesse nálunk élőben!
A kecskeméti háborúellenes nagygyűlésen a miniszterelnökkel Csiszár Jenő beszélget.

Genetikai vizsgálatra vár a Tiszafüreden talált kölyök tigris
A kézhez szoktatott kölyök tigris elhelyezése különös kihívás.

Aki békét akar, velünk tart! – Háborúellenes nagygyűlés Kecskeméten – Kövesse nálunk élőben!
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az európai geoplitikai helyzetet elemezve sorsdöntő választásnak nevezte a 2026-os magyar országgyűlési választásokat.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!