A hívő keresztyén élet nem öncélú

Míg az elmúlt tíz-tizenkét év a gyarapodásról szólt, az elkövetkező évek várhatóan a megmaradásról fognak szólni – mondja Balog Zoltán püspök az új református nemzetstratégiával kapcsolatban. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerint az értékvesztés korában a nyugat-európai példák is arra intenek, hogy hitbeli megújulás nélkül nincs hiteles és hatékony szolgálat. A Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, hogyan akarják megszólítani a fiatalokat, és miként készülnek az őszi népszámlálásra.

20220715 budapest balogh zoltan duna melleki egyhazmegyei puspok havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

– Néhány hete a református egyház nemzetstratégiájáról tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel, és ez lesz a témája a reformátusok idei szárszói konferenciájának is. Nyilván sokakban felmerül a kérdés, miért van nemzetstratégiája egy egyháznak, és az mit foglal magába?
– Egyházunk nem önmagáért van és nem érdekvédelmi szervezet, hanem mint közösség a kezdettől fogva az egészért érez és vállal felelősséget. Ez így volt eddig, az elmúlt négyszázötven évben is, és ezután is így lesz. Szép történelmi hagyományai vannak a magyar reformátusság felelősségvállalásának. Az iskolarendszertől kezdve a magyar kultúra alakításán át a gazdaság erkölcsi alapú megközelítéséig és az Isten dicsőségére és az emberek javára végzett munkáig ma is meghatározó a reformátusok nemzeti közösséget szolgáló, istenhitből fakadó hivatástudata.

– Egyfajta számvetést és újratervezést jelent a most megfogalmazott nemzetstratégia?
– Vannak olyan korszakhatárok, amikor érdemes megállni, és átgondolni, adott esetben írásban is rögzíteni, hogy mit tettünk, és hol tartunk. A mostani nemzetstratégiában leírtuk azt, hogy naponta százötvenezer emberrel foglalkozunk a szociális ellátórendszerünkben, amit mi diakóniának nevezünk. Leírtuk, hogy hetente száznyolcvanezer gyereket tanítunk hittanra Magyarországon, s azt, hogy az iskolarendszerünk milyen jelentős feladatot lát el Magyarország életében. Leírtuk, hogy mit teszünk Kárpátaljáért, a kisebbségi sorban élő magyar reformátusokért. Mindezek bemutatása fontos számvetés. Az elmúlt harminchárom évben olyan lehetőségeink nyíltak, hogy érdemes számba venni, vajon jó sáfárként éltünk-e ezekkel, és vannak-e fehér foltok, melyek ma az elsődleges feladatok. Fontos, hogy mindezekről a kormányzati felelősséget viselőket, a miniszterelnököt is tájékoztassuk, valamint bizonyos területeken bevonjuk a tervezésbe.

– Mit kért a kormányfőtől, illetve tett-e konkrét javaslatokat, hogy ebben a helyzetben, egyidejűleg több válsággal – világjárvány, tömeges migráció, háború a szomszédunkban, európai gazdasági és energiaválság – küszködve hogyan működhet együtt az egyház és a kormányzat a nemzet biztonságának megvédése érdekében?
– A kéréseink részben már meg is valósultak, és erről beszámoltam neki. Hálásak vagyunk, hogy a lelkipásztoraink – akik kulcsszereplői a református nemzetstratégia megvalósításának – lelki, szellemi és anyagi megerősítéséhez komoly kormányzati segítséget kaptunk. Amiben további segítséget kértem, az az iskolai hittanoktatás megerősítése. Nem mindegy, hogy azok a fiatalok, akiket az iskolai keretek között érünk el, milyen erkölcsi muníciót és hitbeli erősítést kapnak az élethez. Nem véletlen, hogy 2022 a hittanoktatás éve a református egyházban, amit a miniszterelnök is nagyon pozitívan fogadott. Arról is beszéltünk, hogy a magyar vidék népességmegtartó képességében milyen kulcsfontosságú szerepük van az egyházi közösségeknek, természetesen nem csak a reformátusoknak. További együttgondolkodást, támogatást ígért a miniszterelnök abban, hogy miként tudjuk csökkenteni azokat a terheket, amelyeket a vidéki lelkipásztorok hordoznak a vállukon és a szívükben. Beszélnünk kellett az energiaárak elszabadulása kapcsán a kis gyülekezetek ellehetetlenülésének veszélyéről is.

– Ön miniszterelnöki főtanácsadóként már két évtizede, A vidék lelke az egyház című konferencián rámutatott arra, hogy a vidék lelki összetartásában a lelkipásztorok évszázadok óta a legfontosabb szerepet játsszák, ezért megérdemlik a kiemelt figyelmet és támogatást. Ebben tehát folyamatosság van az első és a 2010 utáni Orbán-kormányok között?
– Míg az elmúlt tíz-tizenkét év idehaza és magyar–magyar vonatkozásban is a gyarapodásról szólt, az elkövetkező évek várhatóan a megmaradásról fognak szólni. Ez Kárpátalján különösen látszik, hiszen ott az elmúlt tíz év munkájának eredményeként, elsősorban az egyházakra építve, kialakult az az intézményrendszer és az a népességmegtartó hálózat – lelkipásztorok, tanítók, orvosok, egészségügyi szakemberek –, ami az ottani magyarság megmaradásához szükséges volt. Idén februárban azonban kitört a háború, így ma már abban az óvodában, amit fél évvel ezelőtt adtunk át, ukrajnai menekültek vannak, nem magyar gyerekek.

– Ők hol vannak?
– Részben otthon maradnak, részben az édesanyjukkal átjöttek Magyarországra, és várják, hogy visszamehessenek. Büszke vagyok arra, hogy a több mint hetven kárpátaljai református lelkipásztor közül senki nem ment el, mindenki ott maradt – még akkor is, ha többüknek elmenekült a családja –, és végzi tovább a szolgálatát. Az ő otthontartásukért igyekszünk minden szükséges anyagi és szellemi eszközt biztosítani. Püspöktársaimmal együtt már a háború első hetében ott imádkoztunk a beregszászi templomban mind a hetven lelkipásztorral együtt. Ezt egy nem hívő embernek talán nehéz elképzelnie, de ez a legnagyobb segítség: odamentünk és együtt imádkoztunk, énekeltünk, és éreztük azt az erőt, ami felülről, Istentől jön. A magyarországi lelkipásztorok ezen túl felajánlották fizetésük egy részét a kárpátaljai lelkipásztoroknak, mindemellett rengeteg anyagi, természetbeni segélyt vittünk, viszünk. Ennyi pénzt és adományt a magyarországi reformátusság az elmúlt harminchárom évben még megközelítően sem gyűjtött, de az erdélyi reformátusok is példátlan nagyságrendben gyűjtöttek és adományoztak perselypénzt a kárpátaljai testvéreknek. Ez is jelzi azt, hogy az elmúlt tíz év gyarapodásából a következő évek megmaradásához hozzá tudunk járulni. Ez arról szól, hogy minden kis közösségben kell lennie legalább egy embernek, aki összetartja azt, akiről azt mondják, hogy ő a mi lelki, szellemi vezetőnk, és amíg ő nem megy el, addig nekünk is itt kell maradnunk.

– Ezt tapasztalta az év elején a több mint tíz éve polgárháború sújtotta Szíriában tett látogatásán is?
– Több ősi keresztyén településen jártunk, amely elpusztult, de a helyi közösség, megfogyva bár, de megmaradt, nem menekült el, mert a lelki vezető a helyén maradt és lelket öntött az emberekbe. Megrendítő élmény volt számomra, hogy az ottani lelkészek Jézus példáját követve igazi pásztorként élnek, nem hagyják, hogy szétszéledjen a rájuk bízott nyáj. A magyar kormány a Hungary Helps program részeként Szíriában is olyan helyreállítási, fejlesztési terveket támogat, amelyek eredményeként visszatérnek az emberek. Ez történik Kárpátalján is, ahol nagymértékben a mi segítségünknek köszönhetően már tapasztalható az emberek visszaáramlása, de csak akkor fog teljesen helyreállni a normális élet, ha béke lesz.

– A református nemzetstratégia hogyan reflektál arra, hogy a válságok és veszélyek korába léptünk? Az egyházi szolgálattevők milyen válaszokat tudnak adni a bizonytalan, aggodalmak és kétségek közt élő embereknek?
– Hitbeli megújulás nélkül, ami lelki, szellemi megújulást jelent, nincs hiteles és hatékony szolgálat. A nyugat-európai példák intők számunkra. Az ottani egyházak – különösen a német nyelvterületeken – hatalmas intézményrendszert tartanak fenn több százezer munkavállalóval, de ennek hatása nem látszik az egyházi közösségeiken. Az egyháztagok számának gyors csökkenése mellett még súlyosabb probléma náluk az értékvesztés. Az iskoláink és a szociális intézményeink minket sem fognak megmenteni, ha hitbelileg nem vagyunk olyan erősek, hogy az értékvesztés világában nemcsak hogy ragaszkodunk az értékeinkhez, hanem azokat olyan módon tudjuk megélni és megmutatni, hogy azok nyilvánvalóan egy jobb, boldogabb, teljesebb életet tesznek lehetővé, mint hogyha megtagadjuk őket. Komoly közös gondolkodás indult az egyházban arról, hogyan tudnánk segíteni azoknak a fiataloknak, akiket megzavar például a genderideológia, az LMBTQ-propaganda. Ahhoz, hogy valóságos segítséget, eligazítást tudjunk adni nekik, ahhoz képezni kell a hitoktatóinkat. S a legfontosabb, hogy az általunk felismert igazság képviselete szeretetben történjen.

– Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, mondta Jézus a tanítványainak. Lesz-e mindehhez elegendő munkás a református egyházban?
– Azt fogjuk javasolni a zsinatunknak, hogy 2023 a lelkészi hivatás éve legyen, mert látjuk, hogy a lelkipásztori hivatást meg kell erősíteni lélekben és létszámban is. Van ugyan öncélú hívő élet is, de a hívő keresztyén életnek nem öncélúnak, hanem céltudatosnak kell lennie, amelyben benne van az embertárs, a felebarát, hiszen az egyéni célokat is csak másokkal együtt lehet megvalósítani. Át kell tudnunk adni a következő nemzedékeknek is azt a meggyőződést, hogy ha az életednek nem önmagadban van a kizárólagos célja, hanem más, magasabb rendű céljaid is vannak, akkor az egy boldogabb élet lesz. Ha a fiatalokat el tudjuk érni, akkor emberileg nyert ügyünk van. Ez nemcsak a lelkészek feladata, hanem a presbitereké, az egyháztagoké, az egyházhoz kötődő értelmiségieké is.

– A világjárvány miatt egy évvel elhalasztva, idén októberben lesz a tízévente megrendezett országos népszámlálás. Erre hogyan készül a református egyház?
– A népszámlálás fontos próbatétel a közösségünk minden tagjának, hogy megvallja a hitét, és ezt bátorítani, segíteni szeretnénk. A családlátogató szolgálatot meg akarjuk erősíteni, melybe minél több gyülekezeti tagot szeretnénk bevonni, hogy szólítsák meg azokat, akikről a környezetükben tudják, ha nem is jár rendszeresen templomba, de hozzánk tartozó reformátusnak tartja magát. Vigyenek neki a jó szó mellett egy lelki könyvet ajándékba, üljenek le egy kávéra, teára. Kérdezzék meg tőle, hogy kitöltötte-e már a népszámlálási kérdőívet, és ha nem, akkor segítsenek abban, eljutva a nem kötelezően megválaszolandó vallási kérdéshez is. Nagy lehetőségnek tekintem ezt a kapcsolatépítésre.

– Mire számít, tíz év alatt csökkent vagy nőtt az egyházhoz tartozók száma?
– Ha azt nézem, hogy a református egyháznak ma kétszer annyian ajánlják fel az adójuk egy százalékát – ami teljesen önkéntes –, mint tíz évvel ezelőtt, akkor bizakodva nézhetünk a mostani népszámlálás elé. De nem szabad a számok bűvöletében élni, mert van, amikor a kisebb intenzívebb és hatékonyabb, mint a nagyobb. Századokon át magától értetődő volt az egyházhoz tartozás, de ez nem mindig tett jót a hitéletnek, az elmúlt években viszont növekedett az egyházhoz tartozás tudatossága, ami összefügg a családgondozással, a több gyermek vállalásával, a keresztelők és az egyházi esküvők növekvő számával, még ha a tendencia 2017 óta újra megfordulni látszik is. A világjárvány, az új veszélyek, bizonytalanságok okozhatnak ugyan megtorpanást, de hittel és céltudatos munkával minden kedvezőtlen folyamat megfordítható. A lényeg, hogy legyenek Magyarországon olyan lelki közösségek, amelyeknek vonzerejük van, s képesek befogadni azokat is, akik eddig nem tartoztak valóságos, megtartó közösséghez.

Borítókép: Balog Zoltán (Fotó: Havran Zoltán)