Mint emlékezetes Gy. Németh Erzsébet a parlamentben folytatja politikai pályafutását, a Demokratikus Koalíció pedig Bősz Anettet szerette volna beültetni a helyére mint főpolgármester-helyettes. Ezt azonban a Momentum megakadályozta, így a két párt közötti feszültség miatt működésképtelenné vált a közgyűlés munkája.
Wintermantel Zsolt szerint Karácsony Gergelyéket emlékeztetni kell arra, hogy mit ígértek a kampányban, hiszen azt látjuk, hogy légből kapott ötletek, eltitkolt tervet jellemzik a munkájukat. Mint mondta:
Az a siránkozás, ami két és fél éve megy, nem állja meg a helyét, hiszen gyakran a kormányra mutogatnak. Ha pedig Karácsony Gergely nem tud megbirkózni a teendőkkel, lépjen vissza a feladattól.
A műsorban szóba került a pesti alsó rakpart lezárása is, és azok a tervek, amik a Lánchíd autómentesítéséről szólnak. Wintermantel Zsolt szerint nem feltétlen a belváros Duna-parti szakasza az, amit el kell zárni a forgalom elől.
Én is szeretném a lábamat lógatni a Duna-parton. De megérteném, ha a hátam mögött dudálnának és anyáznának az autósok, mert nem tudnak közlekedni.
– fogalmazott a politikus.
A Fidesz–KDNP frakcióvezetője ugyanakkor leszögezte, hogy kell forgalmat csökkenteni, de ezt alaposan át kell gondolni és előkészíteni.
Borítókép: Wintermantel Zsolt (Fotó: MTI/Mónus Márton)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!