Geszti Péter százmilliókat kaszált a katás trükközéssel

A tavalyi év eredménye után idén 71 millió forint osztalékot vett ki Geszti Péter és felesége a kettejük tulajdonában álló Grund Kft-ből. A Mediaworks Hírcentruma átnézte a cégadatokat, és azt találta, hogy a vállalkozásnak összesen két alkalmazottja van, miközben szerteágazó és láthatóan nyereséges tevékenységet folytatnak. Közben Geszti kedden bejelentette, hogy a kisadózókra vonatkozó törvényi módosítás miatt be kell zárnia egy „katás” cégét.

Mediaworks–Hírcentrum
Forrás: Origo.hu2022. 07. 20. 20:17
Geszti Péter
Budapest, 2015. szeptember 9. Geszti Péter dalszövegíró, énekes, reklámszakember a Hogy volt!? címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt Fotó: Zih Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Saját katás cégét is be kell zárnia Geszti Péternek a kisadózó vállalkozások tételes adójának törvényi módosítása miatt – ezt ő maga osztotta meg a közösségi oldalán egy ironikusnak szánt dal kíséretében – olvasható az Origo.hu cikkében.

Az RTL klub kedd délelőtti műsorában úgy fogalmazott: 

Sokan vannak nagyon a barátaim közül, zenészek, művészek, és hát nyilván futároktól kezdve, ezer más szakmán keresztül, akiket nagyon súlyosan érintett, ez a katás változás. Nekem is volt katás cégem, amit be kell zárni hamarosan.

Nem tudjuk, hogy melyik cégről van szó, de

Geszti nyilatkozatából az derül ki, hogy kihasználta a kata által eddig biztosított munkajogi kiskaput, vagyis a bezárandó katás vállalkozása egy másik cégnek dolgozhatott, gyakorlatilag bújtatott munkavállalóként.

A kata szerinti adózást eredetileg ugyanis nem csupán egyéni vállalkozások választhatták, hanem egyéni cégek, illetve betéti társaságok és közkereseti társaságok is.

Mindezek fényében érdekes, hogy Geszti Péter kétszemélyes reklámcége, a Grund Kommunikációs Kft. – amelyben az énekes mellett felesége Ditz Edit a másik tulajdonos – mindössze két alkalmazottal működik. 

A Mediaworks Hírcentruma áttekintette a cégadatokat, amelyekből az is kiderül, hogy idén májusban a tavalyi év eredménye után ketten közel 71 millió forint osztalékot vettek ki, ebből 28,6 milliót az eredménytartalék terhére. A cég 2021-es adózott eredménye 42 millió forint volt.

A cég sokrétű tevékenységet folytat, egy tavaly nyáron megjelent interjúban a Forbes magazinban Ditz Edit félig tréfásan azt mondta:

Inkább produkciós cég vagyunk, de ha megkérdezi anyukám, hogy mit csinálok, egyszerűbb azt mondani, hogy reklámügynökség. Nehéz pontos definíciót adni: bizonyos szempontból azt csinálunk, amit akarunk.

Az interjúban azért komolyabb formában is szót ejtettek a tevékenységükről, Geszti Péter beszélt például arról is, hogy ők a társproducerei a készülőfélben lévő Szia, Életem! vígjátéknak és a Grund áll az új Rádió 1-es plakátok mögött, „ahol Sebestyén Balázsék kamu-kigyúrtan szörföznek a könnyfakasztóan kék hullámokon”. 

A cég tehát foglalkozik kommunikációs munkákkal, filmes produkciókkal és rendezvényekkel is, amihez a két alkalmazott mindenképpen kevésnek tűnik, valószínűleg alvállalkozókkal is dolgoznak, akik között lehetnek katások is. Ezt támasztja alá Geszti Péter fent idézett nyilatkozata is – írja az Origo.hu.

Százmillió feletti régi adótartozás

Az énekes egyébként régebben már összetűzésbe került az adóhivatallal: 2009-ben a Blikk arról írt, hogy az APEH – a NAV elődje – feketelistáján a délegyházi székhelyű Akció Reklámügynökség Kft. a 16. helyen szerepel a 180 napot meghaladó 100 millió forint feletti tartozással rendelkező cégek között. 

Bakonyi Ágnes, az APEH akkori szóvivője a lapnak annyit mondott, hogy a pontos összeg adótitoknak minősül, ezért csak annyit tud megerősíteni, hogy 100 millió forint feletti. 

Geszti Péter az újságot a cég ügyvezető igazgatójához irányította, Angyalosi László pedig azt közölte, hogy a kft.-nél volt egy APEH-vizsgálat, amely mindenféle megállapítást tett, ezekkel ők nem értettek egyet. A cég egyébként már évek óta nem működött. Később, 2010 őszén Geszti eladta a részesedését, kiszállt a cégből.

A Mediaworks Hírcentruma Geszti Péter bezárandó katás vállalkozásával és a Grund Kft. tevékenységével kapcsolatban konkrét kérdéseket is küldött e-mailben a cég címére, de eddig nem érkezett válasz. Az Origo.hu frissíti cikkét, amint választ kapnak.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Geszti Péter dalszövegíró, énekes, reklámszakember a Hogy volt!? című tévéműsor felvételén, az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisának stúdiójában (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.