Meredek lejtőn az MSZP

Az MSZP-nek a 2024-es EP-választásig kellene fordítania a lejtmeneten, ennek azonban nincs reális esélye – mondta Kiszelly Zoltán arról, hogy az egykori kormánypártot újra egy százalékra mérték. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint ez az oka, hogy a szocialisták lasszóval sem tudnak maguknak kamikaze-társelnököt fogni.

Bákonyi Ádám
2022. 08. 18. 7:40
Fotó: Teknos
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Akár a kisgazdák esetében, az MSZP-ből is túl sok párt, legutóbb a Szanyi Tibor-féle Iszomm szakadt ki. A szocia­listák mindeközben karakter nélküli vezetőket választottak maguknak, és a szavazóbázisukat sem sikerült megújítani – mondta Kiszelly Zoltán arról, hogy a Nézőpont után az Idea Intézet is egyszázalékos támogatottságot mért az egykori kormánypártnak. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója hangsúlyozta:

 az MSZP a végét járja, most áprilisban is csak a baloldalon létrejött technikai megállapodás segítségével jutott be az Országgyűlésbe.

 – Igaz, a nullaszázalékos támogatottságú Párbeszéd már évek óta így él túl – tette hozzá némi malíciával a politológus. Szerinte az a kérdés, hogy a szocialisták a 2024-es EP-, illetve önkormányzati választásokra képesek lesznek-e megújulni és fordítani a lejtmeneten.

– Mivel ehhez elsősorban egy karakteres vezetőre lenne szükség, erre nincs reális esély – mondta Kiszelly Zoltán, emlékeztetve arra: noha a szocialisták tisztújító kongresszusa két hét múlva kezdődik, a párt férfi társelnöki székére a mai napig nincs jelentkező. – A leköszönő Tóth Bertalan elégedett lehet, hiszen kibulizta magának a jól fizető frakcióvezetői posztot, és másra hárította, hogy a párt megújításával vesződjön. Nem csoda, hogy az MSZP-ben lasszóval sem tudnak férfi társelnököt fogni – fogalmazott. A politológus hangsúlyozta: mivel az EP-választáson nem tudják megugrani az ötszázalékos küszöböt, azt pedig nem tehetik meg, hogy el sem indulnak, a szocialisták – a többi kis párttal egyetemben – várhatóan újra Gyurcsány Ferencnél kopogtatnak majd. 

A céljuk az, hogy egy-két politikusuk jó helyen szerepelhessen a DK-val közös listán. Ezért cserébe viszont Gyurcsányék támogatást várhatnak el a jelöltjeiknek az önkormányzati választáson, ami ráadásul újabb MSZP-s átigazolásokat is eredményezhet a DK-ba. 

– Ez egy nagyon hálátlan feladat lesz, már csak ezért sem akarja senki vállalni, hogy az MSZP kamikaze-társelnöke legyen – fogalmazott. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója úgy összegzett: továbbra is Gyurcsány Ferenc dominálja a baloldalt, mivel jobb, ügyesebb a riválisainál.

Borítókép: Tóth Bertalan, az MSZP férfi társelnöke, aki egyelőre nem indul újra a posztért (Fotó: Teknős Miklós)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.