Nézzék meg, kettő szemetes van itt, de korábban hat volt. A régieket mind leszerelték, látszanak is a csonkok az oszlopon. A hat helyett ezt a kettőt meg ilyen hevenyészett, tákolmányos állványra szerelték, ami itt billeg a helyiség közepén. Szép kis látvány mondhatom
– fakad ki a férfi, hozzátéve: rendszerint már kora estére megtelik a néhány szemetes, amelyek körül valóságos disznóól alakult ki. Ottjártunkkor több hajléktalannak tűnő személy is tartózkodott az aluljáróban, s egyik éppen artikulátlanul üvöltözött és vadul hadonászott. Arra a kérdésre, hogy miként élik meg a hasonló szituációkat, az előbbi férfi az emberi ürülék jelentette problémát emelte ki. – Majdnem mindig ürülék- és vizeletszag van. Éjjel némelyek egyszerűen odacsinálnak a placc közepére vagy a lépcsőre. Borzalmas – summázza. Egy társa szerint azonban az Árpád hídnál a legrosszabb a helyzet, ahol a fedél nélküliek a telefonfülkéket használják vécének.

A Bazilika közelében is halmokban áll a szemét
A felszínen sem jobb a szeméthelyzet, még a turisták által leginkább látogatott belvárosi helyeken sem. A már említett, megritkított zöld kukák sok helyen – például a körúton vagy a Kossuth Lajos utcában – már délelőtt 10-re megtelnek, körülöttük bokáig áll a szemét. A Bazilikától mindössze kőhajításnyira, a Bajcsy-Zsilinszky úton ugyancsak túlcsordult kuka található, amelyre már reggel sem lehet ráhajtani a fedelet a sok szeméttől. Néhány méterrel arrébb a tartójáról letört hulladéktároló hever a gyalogosút közepén. Ugyancsak a közelben bukkantunk egy járdán hagyott, leselejtezett gumicsizmára is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!