Gyurcsány vallomása: 2006-ban elrontotta, de most szerinte sikerülni fog

Gyurcsány Ferenc lendülete nem tört meg, ma azt állította, hogy a jobboldal kormányzásának bizonyosan itt a vége.

Forrás: Facebook2022. 09. 08. 14:04
Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2013. január 26. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k) a DK kongresszusán a Syma Rendezvénycsarnokban 2013. január 26-án. A képviselõk elfogadták a párt programját, amely a 2010-es választás elõtti alkotmányos rend helyreállítását szorgalmazza. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2006 arról akart szólni, hogy új szövetséget kell kötni az emberekkel. Becsületes, igaz szövetséget. A hazáról. Rólunk. Akkor nem sikerült. Elrontottam. Most sikerülni fog. Erre készülünk

– írta ma délelőtti posztjában közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök korábban két hónapig azzal borzolta a kedélyeket, hogy minden bejegyzését azzal zárta: Készülünk… 

Végül múlt vasárnap árulta el, hogy az ország újbóli irányítására készülnek,

aznap este Óbudán tartottak időközi választást, ahol jelöltjük súlyosan leszerepelt. 

A 2019-ben még DK-s jelölt által elnyert körzetet most a Fidesz–KDNP visszaszerezte, pedig helyi politikusuk mellett még maga Dobrev Klára is kampányolt egy lecsófesztivál keretei között szeptember 3-án, szombaton. 

Ennek ellenére Gyurcsány Ferenc lendülete nem tört meg, mai posztjában már teljes bizonyossággal állította, hogy a jobboldali kormány országlásának itt a vége. 

– Tudom, hogy milyen. Láttam, éreztem egykor. Elfogy a levegő. Mert ugye mindennek rendelt ideje van. Nekik most fogy el a levegő. 

Ami most jön, azt ez a kormány nem éli túl.

Demokratikus világban ez természetes. Jönnek és mennek a kormányok, a kormányfők

– magyarázta a volt miniszterelnök. 

Gyurcsány szerint azonban Orbán Viktor kormányát azért nem lehet leváltani, mert a kormánytagok kiválasztottnak hiszik magukat. Mint írta, 2010-ben 

a legerkölcstelenebb jobboldal jött vissza.

– Elvettek, elraboltak, elhazudtak mindent – olvasta az Orbán-kormány fejére vádjait. 

Ezekkel egyébként korábban pont az általa vezetett Gyurcsány-kormányt gyanúsították, azt pedig, hogy hazudtak, maga Gyurcsány Ferenc is beismerte őszödi beszédében. 

– Néptámogatás nélkül nincs demokratikus néphatalom. Ez már régen nem demokrácia. A baj akkora, hogy az ügyeskedés már nem segít. Végük van – jósolta a DK elnöke. 

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI/Szigetvári Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.