1860-ban ezen a napon, szeptember 22-én született Hajdúsámsonban Kúnos Ignác turkológus, nyelvész és folklorista.
Kúnos Ignác figyelmét a török nyelvre, saját bevallása szerint, egyik, vándorló gépész nagybátyja irányította rá, aki mivel az akkor török uralom alatt lévő Moldvában is megfordult, török nyelvi ismereteket is felcsipegetett. A nagybácsi lelkesen ecsetelte az ifjúnak, hogy a török áll legközelebb a magyar nyelvhez, miközben igazát számtalan rokon szó felemlegetésével próbálta alátámasztani. Természetesen nem a nagybácsi érvei voltak a mindent eldöntőek az ifjú Kúnos útválasztásában: sokkal többet nyomott a latban, hogy a Budapesti Tudományegyetemen, ahol 1882-ben tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett, Vámbéry Ármin terelgette a turkológia irányába.
Tanulmányai során hamar rádöbbent, hogy a török elit által beszélt oszmánli nyelvre igen hatott a perzsa és az arab nyelv. Mivel feltett szándéka volt, hogy a magyar és a török nyelv rokonságára bizonyítékot találjon, ezért úgy gondolta, hogy nem a perzsa és arab által „megfertőzött” hivatalos, hanem a népi nyelvet kell tanulmányoznia. Vagyis jól látta, hogy az összehasonlító-történeti nyelvészet módszertana szempontjából rendkívül fontos a nyelvjárásoknak, az egyes földrajzilag elkülönülő területek nyelvvátozatainak felhasználása a nyelvi elemzésekben, és nemcsak a standard irodalmi nyelvé. Utóbbi ugyanis az erős idegen hatás nyomán szókincsében, de akár nyelvtani rendszerében, is jelentősen módosult. Ugyancsak felismerte, hogy a folklórszövegek a megőrzött archaizmusok révén szintén alapvető információt szolgáltatnak az összehasonlító nyelvészeti kutatások számára. Az sem tántorította el elgondolásától, hogy kor tudóstársadalma értetlenül fogadta azon elképzelését, hogy az úgymond „durva” nyelvváltozatok tanulmányozásra érdemesek lennének.
Módszertanának úttörő, paradigmaváltó jellegét igazolja, hogy hasonló értetlenkedés néha még ma is előfordul.
A folklór a nyelvészettől függetlenül is szíve csücske volt, sőt ezen a területen munkásságát joggal nevezhetjük világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségűnek. Számos olyan műfajú szöveget gyűjtött, aminek az utókor számára való megörökítésére senki nem is gondolt, sőt akadtak olyan művek is, amelyek az ő áldozatos munkája nélkül a teljes ismeretlenség homályába vesztek volna. A népmesék világa annyira magával ragadta, hogy a törökön kívül behatóan tanulmányozta a görög és a japán népmesék univerzumát is.
