Toroczkai: Szabó Gábor állhat a választási csalás mögött

A HírTV Napi Aktuális, valamint a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország című műsorában is beszélt Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke arról a neki eljuttatott levélről, melyben állítása szerint a Jobbik és a DK a DatAdattal együttműködve tiltatta le közösségi oldalát. Ezen túl a Jobbik által kreált fantom kutatóintézettel avatkozott bele a 2019-es EP-választási kampányba.

2022. 09. 23. 13:55
null
2022.06.08. Budapest Jobbik választmányi ülés Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Szabó Gábor választmányi elnök Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bűncselekmények elkövetésére kérhette a Jobbik saját alkalmazottjait, a 2019-es parlamenti választásokon pedig a Mi Hazánk ellen, és feltehetően más pártok ellen is törvénytelenségeket követtek el – mondta Toroczkai László a HírTV csütörtök esti adásában. A Mi Hazánk elnöke mindezt arra a levélre hivatkozva állította, melyet a Jobbik egyik volt munkatársa küldött el neki. A pártelnök a műsorban két olyan ügyről számolt be, amelyek a választásba való beavatkozásról szólnak.  

Az egyik eset Toroczkai Facebook oldalának letiltásával, személyének pedig veszélyessé nyilvánításával függ össze. 

–  Szabó Gábor, a Jobbik volt pártigazgatója 2019. május 16-án adott utasítást közvetlen munkatársainak, hogy szervezetten jelentsék az oldalamat aznap. Mint ahogy a hozzám eljuttatott bizonyítékokból kiderül, egy DK-s kapcsolaton keresztül előre megbeszélték a Facebook egyik magas szintű munkatársával, hogy törölni fogják az oldalamat

 – mondta a HírTV-ben. Toroczkai László közösségi oldala egyébként másnap, május 17-én tűnt el. 

A pártelnök hangsúlyozta, mindez már nemzetközi szintű botrány, hiszen 

a közvetítő cég a Bajnai Gordonhoz és Ficsor Ádámhoz köthető DatAdat Kft. volt, amely Márki-Zay Péter kampányát is finanszírozta, de adathalászattal és Facebook botokkal való kereskedéssel is foglalkozik.

 Állítása szerint a Jobbiknak így lehetet kapcsolata a Facebookkal, és így tudták elérni az ő oldalának törlését is.

 

– A bizonyítékokból kiderül, hogy két magyarországi párt a DatAdat Kft. kapcsolatrendszerén keresztül intézte el mindezt a Facebooknál, amely már választásokat dönt el 

–mutatott rá a pártelnök, aki szerint mindez felveti a külföldi, akár az amerikai titkosszolgálat megjelenését is egy magyarországi választási kampányban. 

 Toroczkai László azt is hangsúlyozta, 

a világon nincs olyan, hogy az, aki egy parlamenti párt elnökének országgyűlési felszólalását közzéteszi a Facebookon, tiltást, törlést kap. 

Elmondása szerint a másik ügy is a 2019-es EP-választással függ össze. – A levélből kiderült, hogy 2019 májusában egy körtelefon ment ki az országban, több tízezer választópolgárt hívtak fel egy géphanggal,

 

ahol egy Fókusz nevű közvélemény-kutató csoport nevében bemutatkozó fiatalember azt mondta, hogy a Kétfarkú Kutyapártra és a Mi Hazánk Mozgalomra ne szavazzanak, mert 2 százalékon állunk, nem jutunk be az EP-be, így az elveszett szavazat. Erről is kiderült, hogy a bizonyos hang Szabó Gábor alkalmazottjáé volt 

– mutatott rá Toroczkai László.  

A párt egyébként már 2019-ben is hallott erről az esetről, de bizonyíték mostanáig nem állt rendelkezésükre – ezt már a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában mondta a Mi Hazánk elnöke. 

– A hang Kiss Zoltán Imre hangja, aki Szabó Gábor közvetlen alkalmazottja, így közvetlen Kiss ellen és megbízói ellen tettem feljelentést 

– mondta. Jelezte, itt nem csak arról van szó, hogy félrevezették a választópolgárokat, hanem személyes adattal való visszaélés is felmerül. Kitért arra is, hogy a hozzá eljuttatott hangfelvételeken a DatAdat Kft. neve is előkerül, így a választók listáját ettől a cégtől is megszerezhették. 

– Amellett, hogy a választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést teszek, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak is át fogom adni a felvételeket. De Varga Judit igazságügyi miniszternek is átadom a bizonyítékaimat, mivel megítélésem szerint ezek a hangfelvételek a magyar demokráciát veszélyeztetik

 – közölte, hiszen – mint mondta – a Datadatnak van személyes kapcsolata a Facebookhoz, az ő oldalának törlése pedig szervezett akció volt, hiszen normális esetben pár jelentés miatt nem törlik valaki közösségi oldalát, főleg nem véglegesen. 

– Mindez azt mutatja, hogy bármely párttal vagy politikussal ugyanezt megteheti egy másik oldalon álló politikai erő – mutatott rá.  

Toroczkai jelezte, a levélben megfogalmazott állításokhoz konkrét bizonyítékokat csatoltak. 

– Többek közt hat olyan, titokban rögzített hangfelvétel, beszélgetés szerepel, ahol három személy hangját én magam is azonnal felismertem. Az egyikük egy csúcsvezető, elnökségi tag a Jobbikban, a másik két jobbikos alkalmazott 

– mondta Toroczkai.  

 

Lapunk a fentiek kapcsán megkereste a Jobbik sajtóosztályát, és a párt állásfoglalását kértük  Toroczkai vádjaira. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

 

Borítókép: Szabó Gábor (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.