A látási viszonyok fokozatosan javulnak. Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúl délkeleti, valamint az Alföld déli és nyugati részén akár több órára is kisüthet a nap. Az északkeleti, keleti megyékben időszakos eső, záporeső előfordulhat, a ködös tájakon szitálás is lehet – írja a Met.hu.
Késő délutántól, kora estétől az ország északnyugati felén egyre több helyen eső, zápor várható. A délkeleti szelet az Észak-Dunántúlon és a középső megyékben többször élénk lökések kísérhetik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 8 fok között valószínű, de a tartósan napos tájakon akár 9 és 12 fok közé is melegedhet a levegő.
Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő.
Hajnalban délnyugaton helyenként sűrű ködfoltok képződtek, melyek napközben csak lassan szűnhetnek meg.
Orvosmeteorológia
Gyenge melegfronti hatás terheli szervezetünket, amely különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket, de az egészséges szervezetre is hatással lehet – írja a Köpönyeg.
Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítőképességünk is romolhat. Ennek köszönhetően sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát.
A szív-és érrendszeri betegeknek különösen megterhelő ez az időjárási helyzet. Náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki.
Borítókép: a ködös Szentendre látképe 2020. október 23-án (Fotó: MTI/Mohai Balázs)