Egymásnak ugrott a baloldal Pesterzsébeten

Ellenzéki belháború: saját párttársukat szólítják fel lemondásra az MSZP-sek.

Magyar Nemzet
Forrás: Mandiner2023. 01. 27. 16:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombathy Dénes Gyula, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte a december 18-i időközi önkormányzati választást, amit Komoróczy László képviselő szeptemberi halála miatt kellett kiírni (erről lapunk itt írt bővebben). A Mandiner.hu felhívja figyelmet, hogy a jelöltek között több érdekes személy is volt, az összellenzék például hosszas vita után a kerületi politikában addig nem igazán ismert Jurák Tamást indította, az ő ismerőse volt Juhák Tamás is, aki ismerősét úgy köszöntötte fel, hogy „Boldog neved napját, te zsidó!”.

Az indulók között volt egy ismerős név is: bizonyos Csaszny Gábor, aki a kerületi önkormányzati képviselő, a kivégzett Ceausescut emlegető poszttal orbánozó Csaszny Márton fia – mutat rá a Mandiner cikkében

Mint írják, az idősebb Csaszny azt szerette volna elérni, hogy az ellenzéki blokk a fiát indítsa, ám a pártalkuk miatt ez nem így lett. Ebből nem meglepő módon nagy sértődés lett Csasznyéknál, az önkormányzati képviselő például fia mellett kampányolt az ellenzéki jelölt Jurákkal szemben. Mint arról a kampány során beszámoltunk, a politikus ki is lépett a frakcióból, ám a párttagságát megtartotta.

Az MSZP a választási vereség utáni gyászmunka során Csaszny „fejét” követelte. A szocialisták kerületi tagozata az új évet azzal indította, hogy felszólította pártjuk önkormányzati képviselőjét, hogy haladéktalanul adja át mandátumát. A Facebook-oldalukra kitett közlemény szerint a párt elismeri, hogy a Fidesz jelöltje nyerte az időközit, vereségük egyik fő okának pedig Csasznyt állították be.

„Vereségünk egyik fő oka, hogy – megtévesztve a választókat – az MSZP korábbi patronáltja, Csaszny Gábor elindult jelöltünkkel szemben” – írták, majd úgy folytatták, hogy Csaszny Márton nyíltan kampányolt fia érdekében, az MSZP jelöltjének kárára.

Hozzáteszik, az idősebb Csasznyt politikai megállapodás köti, melynek értelmében le kell mondania a mandátumáról, Csaszny Gábort pedig felszólították, hogy mondjon le az MSZP delegáltjaként az Integrit 20 Kft.-nél betöltött felügyelőbizottsági tagságáról.

„Csaszny Mártont felszólítjuk, hogy tartsa be az MSZP-vel 2019-ben kötött politikai megállapodást és mondjon le a párt támogatásával elnyert képviselői mandátumáról!” – fogalmaztak.

A Mandiner arról is ír, hogy a legutóbbi közgyűlésen is szóba került Csaszny ügye. Kovács Eszter, Pesterzsébet MSZP-s alpolgármestere az ülésen ismertette, hogy Csaszny egy nyári levelében jelezte a párt számára, hogy szünetelteti az MSZP képviselői csoportjában végzett tevékenységét.

– Nem létezik ilyen jogi kategória – fogalmazott a szocialista alpolgármester, aki szerint az a tény, hogy a fia választási kampányában tevőlegesen részt vett, egyértelművé tette, hogy  megszegte a ’19-es önkormányzati választás előtt az MSZP-vel kötött politikai megállapodást.

Kovács Eszter a Mandiner megkeresésére úgy fogalmazott, mivel mind Csaszny Márton, mind a felesége MSZP-tag, etikai vizsgálatot indítottak ellenük.

Ez a legszélsőségesebb dolog, amit valaki a pártja ellen el tud követni – magyarázta a Mandiner megkeresésére az alpolgármester.

Csaszny tetteinek hátteréről még lapunk írt nyáron. Mint ismert, a helyi MSZP aprózódásának hátterében Gyurcsány Ferenc állhat, ugyanis amennyiben maguk mellé tudják állítani Csasznyt, akár formálisan, akár informálisan, akkor többségbe kerülhet a DK a képviselő-testületben. Így azonban, hogy végül a kormánypárti jelölt nyerte el a korábbi ellenzéki helyét az időközin, ez egy fokkal nehezebb lesz.

Borítókép: Csaszny Márton pesterzsébeti önkormányzati képviselő (Fotó: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.