Karácsony erkölcsi iránytűről elmélkedett Bucsában

A főpolgármester szerint a tömegmészárlás helyszínére kellene utazniuk azoknak, akik elfelejtették a magyar nép korábbi szenvedéseit.

Munkatársunktól
2023. 01. 12. 19:29
20221210 Budapest A felújított fővárosi Blaha Lujza tér az átadás napján Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Kurucz Árpád) Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jó és a rossz harca jutott eszébe Karácsony Gergelynek az ukrán–orosz háború bucsai helyszínén. A főpolgármester Facebook-bejelentkezésében arról beszélt, hogy ott szűk egy évvel ezelőtt borzasztó háborús bűncselekményeket követtek el az orosz katonák, és több száz ember halt meg teljesen értelmetlenül. Hozzátette: korábban egy kijevi gyermek- és egy katonai kórházban is járt, ahol a háborúban traumatizált gyerekeknek és a háborús sérült katonáknak próbálnak segíteni. Azt javasolta, hogy 

menjen el oda, és nézzen bele azoknak az embereknek a szemébe az, aki elvesztette morális iránytűjét, illetve nem tudja megkülönböztetni az áldozatot és a tetteseket, vagy elfelejtette, hogy mitől szenvedett a magyar nép is a XX. században. 

Szerinte az oda látogató ember „meg fog világosodni”, és megérti azt, hogy ebben a háborúban nem két ország vív egymással, hanem „egy gonosz hatalom próbál elfoglalni egy másik országot”.

Úgy vélekedett, Magyarországnak nemcsak erkölcsi kötelessége, hanem érdeke is „ebben a borzasztó konfliktusban” az ukrán nép oldalára állni, ami az Ukrajnában élő magyar kisebbség, Magyarország, az Európai Unió és az „egész békés világ” érdeke is. Hangsúlyozta, ez a háború nem végződhet Oroszország győzelmével, mert akkor nem tudható, ki lesz a következő ország, amely az agresszió áldozatává válhat. Ez a háború csak Ukrajna győzelmével végződhet, és azzal, hogy „levonjuk a tanulságokat” az olyan háborús bűncselekményből, mint ami Bucsában történt.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.