A XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője azt mondta: az újbudai baloldal nem támogatta a kerületi Fidesz–KDNP fegyelmi eljárás lefolytatását és vizsgálóbizottság felállítását célzó javaslatát. A grémium azt vizsgálta volna, hogy kiknek volt információja a kormányzati egyeztetés lehetőségéről – mondta Szabó László, aki egyúttal azt javasolta, hogy az önkormányzat a 2023-as költségvetéséből minden rászorulónak 30 ezer forint juttatást biztosítson.
Lehoczki Ádám frakcióvezető szerint a kerület azért bukott el több száz millió forint kormányzati támogatást, mert Cserdiné Németh Angéla (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) polgármester nem volt hajlandó részt venni a kormánnyal való egyeztetésen. A XV. kerületi Fidesz–KDNP frakcióvezetőjének álláspontja szerint ezzel a polgármester azt üzeni: nem igaz, hogy a kerületnek nincs pénze, hiszen önként mond le a támogatásról. Lehoczki Ádám ezért azt javasolta, hogy az önkormányzat háztartásonként legalább 30 ezer forint támogatást biztosítson a rászorulóknak.
A IV. kerületi Fidesz önkormányzati képviselője arról szólt, hogy Újpest minimum félmilliárd forintos állami támogatást bukott el Gyurcsány nagypolitikai játszmája miatt. Ettől kezdve Déri Tibor polgármesternek nincs joga kivéreztetett önkormányzatokról beszélni.
Ozsváth Kálmán egyúttal Újpest baloldali városvezetését arra szólította fel, hogy biztosítsanak minden kerületi rászoruló családnak legalább 30 ezer forintos támogatást.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!