Kunhalmi Ágnes szerint a „rendszer-ellenzékiséget nem azzal kell bizonyítani, hogy az embereknek járó forrásokért nem teszek meg mindent a kormánynál, hanem azzal, hogy országosan megteremtem a feltételeit az igazi ellenállásnak és a későbbi kormányváltásnak és nem zárkózom el az ellenzéki együttműködéstől.”
Ha a mindenkori kormánnyal való együttműködés nem jár elvtelen elköteleződéssel, akkor mindig az emberek érdekét kell első helyen szem előtt tartani, és bizony tárgyalni kell a forrásokért a kormánnyal
– fejtette ki álláspontját az MSZP társelnöke.
A XVIII. kerület egy speciális helyzet miatt is érdekes terep, Kunhalmi Ágnes 2022-ben már másodszor nyert itt egyéni mandátumot, az önkormányzati választásokon 2019-ben Szaniszló Sándort még MSZP-s politikusként választották meg polgármesternek. Szaniszló megválasztása után lépett át a DK-ba, ma már Gyurcsányék fővárosi frakciójának vezetője.
Borítókép: Kunhalmi Ágnes (Fotó: MTI/Kovács Attila)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!