A felhőzet délelőttől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken, mögötte gyorsan vonuló felhőtömbök zavarják a napsütést.
Összességében több helyen várható időszakos csapadék: reggel, délelőtt még eső, a gyorsan vonuló felhőkből már inkább záporok. Kis eséllyel zivatar is kialakulhat – írja előrejelzésében a Met.hu.
A délutántól északnyugatira forduló szél az északi megyékben megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, másutt élénk széllökésekre kell számítani.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de az északnyugati határnál ennél egy-két fokkal melegebb is lehet. Kése este 3 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.
Napközben ismét erőre kap a nyugati, majd északnyugatira forduló szél, amelyből - a magasabban fekvő helyek mellett – kiemelten az északi harmadban záporok környezetében is előfordulhatnak 70-80 km/h-t meghaladó széllökések. Emellett a déli, kora délutáni órákban elsősorban a Kisalföldön zivatar kialakulására is esély nyílik.