Májusban ítélet születhet Gyárfás és Portik perében

Május elejére tűzte ki az iratismertetést a Fenyő János meggyilkoltatása ügyében tárgyaló Póta Péter bíró, ami alapján még abban a hónapban ki is hirdetheti a bíróság az elsőfokú ítéletet. Huszonöt évvel a merénylet után végre megtudhatjuk, ki ölette meg a médiacézárt: Gyárfás Tamás, Portik Tamás, mindkettő, vagy egyik sem. Most, februárban a bizonyítási eljárás zárulhat le.

2023. 02. 06. 5:45
Budapest, 20200213 Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolják. fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Gyárfás Tamás médiavállalkozó Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Végkifejletéhez érhet májusban a Fenyő János meggyilkoltatásának vádjával indult per a Fővárosi Törvényszéken. 

Gyárfás Tamás először 2019. november 11-én állt bíróság elé, ám akkor is és és azóta is tagadja, hogy ő ölette volna meg egykori üzleti ellenfelét. Az ügy másik főszereplője, Portik Tamás ellen perújítás keretében zajlik az eljárás, amit egyesítettek Gyárfás perével.

1998. február 11-én a Margit utcában lőtte le Jozef Rohác Fenyő Jánost (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A nagypolitikát, az üzleti életet és az alvilágot egyaránt megrázó merénylet után majd negyedszázaddal, ha nem jön közbe semmi, idén május végén, az iratismertetést követően hirdetheti ki Póta Péter bíró az első fokon meghozott ítéletét. 

Borítékolható, hogy a fellebbezések folytán másodfokon fog folytatódni az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán; ha a vádlottakat elmarasztaló ítélet születik, akkor a terheltek és védőik, ha felmentő ítélet születik – akár bizonyítottság, akár bűncselekmény hiányában –, akkor a vádhatóság fog fellebbezni az ítélet ellen. 

Ám addig még történni fog egy és más a törvényszéken. Februárban ugyanis négy tárgyalási napon tanúmeghallgatásokkal folytatódik és várhatóan be is fejeződik a bizonyítási eljárás.

Különösen érdekes lehet Vajtó Lajos meghallgatása, aki azt állította a nyomozás során, Fenyő János a halála előtt nem sokkal átadott neki egy húsz oldalnyi – állítólagos – Gyárfásra terhelő bizonyítékhalmazt azzal, hogy sajtókapcsolataira támaszkodva hozassa nyilvánosságra.

Vajtó Lajos korábban azt mondta, a kérdéses húsz oldal benne volt abban a 120 oldalas dossziéban, amelyet Fenyő állítólag egyenesen Kuncze Gábornak, a Horn-kormány belügyminiszterének juttatott el – Kuncze tagadta ezt –, onnan pedig néhai Kiss Ernőhöz, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság akkori vezetőjéhez került. Amikor 2000-ben újra megnyitották a Fenyő-ügy aktáit, ismét felbukkant ez a dosszié is, ám már csak százoldalas volt.

Mint azt korábban megírtuk: a vád szerint Gyárfás Tamás előbb megbízta Tasnádi Pétert, hogy ölesse meg Fenyőt, amit Tasnádi elvállalt, ám nem hajtotta végre, ugyanakkor  a megbízási díjat felvette. A vád szerint Gyárfás ezután felbujtotta Portik Tamást, hogy ölesse meg üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost, amivel aztán Portik megbízta a szlovák bérgyilkost, Jozef Rohácot. Rohác 1998. február 11-én Budapesten, a Margit körútba csatlakozó Margit utcában Agran minigéppisztollyal agyonlőtte a piros lámpánál megálló autójában Fenyőt. Rohácot jogerősen életfogytiglani fegyházra ítélték korábban ezért és az Aranykéz utcai, négy halottat követelő robbantás miatt. 

Borítókép: Gyárfás Tamás a törvényszék folyosóján várakozik (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.