Májusban ítélet születhet Gyárfás és Portik perében
Még négy tárgyalási nap és néhány tanú van hátra a Fenyő-gyilkosság miatti perben, majd májusban jöhet az ítélet.
Még négy tárgyalási nap és néhány tanú van hátra a Fenyő-gyilkosság miatti perben, majd májusban jöhet az ítélet.

Rossz jegyet kapott, ezért támadt a tanárnőjére késsel H. András, aki sokallja az elsőfokon kapott öt évet.

Bűnszervezet kimondását és az ítéletek súlyosítását kérte a fellebbező ügyészség a volt baloldali politikus ügyében.

Szerencsére ritka a terrorcselekmény előkészülete hazánkban, évente elenyésző számban indul büntetőügy a V. Kendéékhez hasonló ügyek miatt.

A vád szerint magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös Gusztáv vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól 168,5 millió forintot csalt ki.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.

Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.

Az amerikaiak elleni Davis-kupa-párharc előtt Bardóczky Kornél szövetségi kapitány tisztázta a helyzetet.

A szakértő szerint nem érdemes sokáig várni Varga Mihályéknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.