Ismert: kedden a parlament elfogadta az orvosi kamaráról szóló törvénymódosítást, amely a kötelező kamarai tagság megszüntetését és az etikai felelősségi szabályok áthelyezését javasolja. Erre azért volt szükség, mert a MOK arra buzdította az orvosokat, hogy tagadják meg a munkát az új ügyeleti rendszerben, miközben a gyanú szerint etikai vizsgálattal is megfenyegette azokat az orvosokat, akik erre nem hajlandók. A MOK ezt tagadja, és jelezte, hitelrontásért jelentik fel a Belügyminisztériumot. Megjegyzendő, hogy Kincses Gyula a második Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkára volt, majd 2019-ben lett a MOK elnöke.
Milyen kamara az, amely a „szúnyogot kiszűri, a tevét meg lenyeli”?
– A kamara folyamatos csúsztató állításaival nagyon nehéz vitába szállni – fogalmazott Takács Péter, aki szerint a MOK kommunikációja gyakran 180 fokos fordulatot vesz, ami az új ügyeleti rendszert érintő egyeztetéseknél is megmutatkozott. Az egészségügyi államtitkár azt kérte az orvosoktól, hogy gondolják végig, az előző négyéves ciklusban milyen pozitív változások következtek be a karrierjükben és finanszírozásukban, és eszerint ítéljék meg az új rendszert.

„A szúnyogot kiszűrik, a tevét lenyelik”
„Személy szerint nagyon örülök a kamara hátrébb léptetésének. Nem lehet így fenyegetni orvosokat, hogy aláírnak vagy nem”
– reagált Csókay András idegsebész a Mandinernek. Mint ismert, kedden az Országgyűlés sürgősségi eljárásban fogadta el az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény hétfőn benyújtott módosítását. A portálnak nyilatkozó idegsebész kiemelte, sok orvos örül ennek, hogy nem kötelező a tagság mostantól, nem vonhatja be a kamara a működési engedélyt akár mondva csinált dolgok miatt. Milyen kamara az, amely ilyen etikai kódexet ír, hogy a „szúnyogot kiszűri, a tevét meg lenyeli”, hogy a Bibliát idézzem – fogalmazott az MH Egészségügyi Központ osztályvezető főorvosa.
Borítókép: Csókay András idegsebész professzor (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!