
– Budapest ebben az évben 272 milliárd forint iparűzési adóra számít, ami 76 milliárdos többletbevétel a korábbiakhoz képest. Ennek ellenére folyamatos pénzhiányra panaszkodik a fővárosi baloldali vezetés, és a kormányt hibáztatja. Nincs ebben ellentmondás?
– Három évvel ezelőtt megmondtam, hogy ha itt bármilyen hibát elkövetnek vagy mulasztanak Karácsonyék a ciklusban, annak két oka lehet szerintük: vagy az, hogy miért nem csinálta meg már Tarlós, vagy hogy a kormány ellehetetleníti őket, és nem ad pénzt. Az ellenzéki média jelentős részének a kommunikációja amúgy is nagyon furcsa: sokszor a védhetetlent is megpróbálják védeni. A múltkor azt olvastam, hogy Karácsony Gergely valósította meg a 4-es metrót. Ezek után már azon sem lepődnék meg, ha azt olvasnám a Hvg.hu-n vagy a 444-en, hogy az Aranybullát tulajdonképpen Karácsony Gergely adta ki. Amikor 2014 márciusában átadtuk a 4-es metrót, akkor Karácsony Gergely a főváros közelében sem volt még. Budapest jelenlegi pénzügyi helyzetével pontosan nem vagyok tisztában, mert én kétszer ugyanazt a számot még nem hallottam a városvezetőktől.
Amit biztosan tudok, az az, hogy mi 250 milliárd forint adóssággal vettük át a fővárost Demszky Gábortól, és kétszázmilliárd tartalékkal hagytuk ott. Ez abszolút értelemben 450 milliárd forint. Ezt nem tagadja a mostani városvezetés sem.
Nem tudom, mire használták fel a tartalékot: azt nem állítom, hogy törvénytelenül kezelték azt, de hogy célszerűtlenül, az felvethető. Hozzáteszem, hogy ideológiai alapon egy főpolgármester soha nem mérgesítheti el a regnáló kormánnyal a kapcsolatát annyira, hogy az a város szempontjából káros legyen. Karácsony Gergely elkövette ezt a hibát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!