Tarlós István: Karácsony Gergely után is lesz élet Budapesten

A korábbi főpolgármester kiemelte: a Lánchíd rekonstrukciója már az ő vezetése alatt tökéletesen elő volt készítve.

Magyar Nemzet
Forrás: Metropol2022. 12. 22. 9:39
Borítókép: Tarlós István (Fotó: Kurucz Árpád)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A biodómmal kapcsolatban a volt főpolgármester úgy fogalmazott: ami ott folyik, az részben szerecsenmosdatás. Úgy hangzik, mintha a főváros erőltette volna a biodómot. Támogattuk az elképzelést, de szó sem volt róla, hogy erőltetnénk. Korábban ezzel kapcsolatban lapunknak Tarlós István rávilágított: Persányi Miklós már a kezdet kezdetén külön kérte, hogy saját maga bonyolíthassa le a biodóm megépítését, ezt mindenáron meg akarta csinálni, „állandóan agitált, és ódákat zengett” a projektről. – A biodóm lebonyolítását az ajánlatkéréstől a szerződéskötésen át, a tervezéstől a kivitelezésig és a számlák rendezéséig az állatkert mint ötletgazda saját kérésére vállalta, és senki sem erőltette rá – hangsúlyozta Tarlós István. Hozzátette: az állatkert a Fővárosi Közgyűlés által tárgyalt, jóváhagyott és aláírt megállapodásban részletesen taglalva kapta meg a teljes feladatot, jogokkal, kötelezettségekkel, felelősséggel, a kifizetések szabályosságát pedig az Enviroduna rendszeresen ellenőrizte. Szerinte Persányi egyszerűen túlméretezte a projektjét.

 

A teljes interjú a Metropol honlapján érhető el.

 

Borítókép: Tarlós István (Fotó: Kurucz Árpád)

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.