Jellemző, hogy a szélsőbaloldali garázdák, az antifák anyagi segítséget nyújtanak lebukott társaiknak, ám az is jellemző, hogy velük szemben a szülők, a társadalom, az úgynevezett jogvédő szervezetek sokkal megengedőbbek, ezért aztán szélesebb körű támogatást is maguk mögött tudhatnak – mondta lapunknak Horváth József. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója arra a Magyar Nemzet által elsőként közölt hírre reagált, miszerint német antifák gyűjtést rendeznek a februári budapesti embervadászat résztvevőiként elfogott elvtársaik számára.
Erőszakra hajlamos szélsőbaloldali Antifa-sejtek működnek hazánkban
Vannak Magyarországon erőszakra is hajlamos szélsőbaloldali sejtek, amelyek támogatták a februári budapesti embervadászatot elkövető német radikális Antifa-verőlegényeket – mondta lapunknak Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója. A szakember szerint a lebukott szélsőbaloldaliaknak gyűjtést rendező német antifák provokációs célból ismét megjelenhetnek hazánkban.

A szakértő szerint Nyugat-Európában vagy éppen a tengerentúlon a liberális indíttatású szülők nagy része majdhogynem természetesnek veszi, ha gyermeke ifjúkorában szélsőbaloldali nézeteket vall, ami akár olyan radikális tettekbe is torkolhat, mint amire Budapesten sor került. Sokkal megengedőbb e téren a nyugati kultúra, félrenéznek, úgy vannak vele, hogy botlik a gyerek, de majd kinövi.
A gyűjtést indító frankfurti antifák március 18-ára meghirdették a politikai foglyok napját és egy harci tüntetést, és vannak arra utaló jelek, hogy Magyarországra is jöhetnek. Horváth József úgy látja, benne van a pakliban, hogy
szándékosan provokálják a magyar kormányt, hogy a hatóságok keményen lépjenek fel a radikális megnyilvánulásokkal szemben. Ezáltal is szeretnék demonstrálni, hogy Magyarországon milyen szélsőséges kormány uralkodik, illetve milyen veszély fenyegeti a baloldali gondolkodású embereket.
A szakértő szerint azonban látni kell, hogy ez egy médiahekk, amit tudatosan építenek és gerjesztenek, a magyar társadalom többsége ugyanis erre nem fogékony, egyforma távolságot tart a szélsőjobbtól és -baltól, békét és nyugalmat szeretne.
További Belföld híreink
A német társadalom viszont erősen megosztott a kérdésben. A józan gondolkodásúak gratulálnak a magyar rendőrségnek, örömmel fogadják, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság megtette azt, amit a német rendőrök nem: rács mögé juttatta a szélsőbaloldali radikálisokat.
Horváth József kifejtette: Németországban és más nyugati országokban is lassan eljutunk odáig, hogy úgy tekintenek Magyarországra, mint a normalitás megtestesítőjére, ahol a fekete fekete, a fehér fehér, a bűnöző pedig bűnöző, még ha szélsőbaloldali vagy éppen zöld is. Magyarországon biztonság van, emelkedik a letelepedettek vagy a megtelepülő külföldi cégek és a turisták száma. A külföldiek díjazzák, hogy hazánk az egyik legbiztonságosabb ország Európában, nem kell tartani radikális iszlamista támadásoktól vagy a politikai szélsőségek brutalitásától.
További Belföld híreink
A szakértő figyelmeztetett, hogy a biztonságért nap mint nap küzdeniük kell a hatóságoknak, a magyar kormánynak és a társadalom egészének.
Horváth József úgy véli, a februári, szélsőbaloldali támadások megmutatták, hogy nálunk is van a radikális szélsőbalnak olyan bázisa, támogatói sejtjei, amelyek az erőszaktól sem riadnak vissza.
– A hatóságoknak fel kell derítenie, beazonosítania és elszigetelnie ezeket a sejteket – hangsúlyozta. Mint hozzátette, nincs szó tömegekről, de azt már 1918–19 óta megtanultuk, nem kellenek tömegek ahhoz, hogy egy országot katasztrofális helyzetbe lehessen sodorni. Ezért nem szabad soha félvállról venni ezeket a veszélyeket – zárta a gondolatait Horváth József.
Borítókép: A szélsőbaloldali antifák gazdagréti támadása február 10-én (Forrás: Police.hu)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kerülgetik az autósok a kátyúkat, a főváros csak toldozgat-foltozgat az utakon
Egyetlen út sem újul meg idén a fővárosban.

Az ukránok gyámsága alatt a baloldal
Most is ugyanaz a cél, mint 2022 tavaszán.

Ukrajna gyorsított uniós felvétele ürügy Európa háborús átszervezésére
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.

Orbán Viktor elrendelte az árrésstop meghosszabbítását
Augusztusig biztosan marad az árrésstop.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A leomlott budapesti házban gáz nélkül maradhatnak a lakók

Kroos nem hiszi el, mi történik, a Real beleköpne a Liverpool levesébe

Michael Schumacher elkeserítő állapotáról beszélt a régi barátja

Rossz országokba kötött bele az új német kancellár: Magyarországon tették helyre Merzet

Újabb MLSZ-pofon a Fradinak, ezt nehéz lesz megemészteni

Nyíltan megmondták Friedrich Merznek, mit fog tenni Oroszország Németországgal, ha az ukránok csak egyetlen Taurus rakétával is eltalálják őket: ez lesz a megtorló akció

Saját kapusával ütközött, ebbe halt bele a 18 éves focista

Szuper termék érkezik az Aldiba, aki sokat autózik, imádni fogja!

Így kell válaszolni ennek a mocsoknak

A rendőrök eltűntettek egy helikoptert a Balatonnál - már több mint 200 millióan látták a videót

Berki Krisztián jóslata beteljesült: a magyar versenyző 33 éve nem látott bravúrt ért el

Eldőlt Elon Musk hivatalának sorsa
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kerülgetik az autósok a kátyúkat, a főváros csak toldozgat-foltozgat az utakon
Egyetlen út sem újul meg idén a fővárosban.

Az ukránok gyámsága alatt a baloldal
Most is ugyanaz a cél, mint 2022 tavaszán.

Ukrajna gyorsított uniós felvétele ürügy Európa háborús átszervezésére
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.

Orbán Viktor elrendelte az árrésstop meghosszabbítását
Augusztusig biztosan marad az árrésstop.