A mai napon az összefüggő felhőzet fokozatosan dél felé szorul, este pedig már a déli határvidékről is levonul.
Az ország északkeleti, északi felében számíthatunk a legtöbb napsütésre, de a felhőzet visszaszorulásával máshol is naposra fordul az idő – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
A borult részeken gyenge eső előfordulhat, délutántól azonban szűnik a csapadék. Az északnyugati, északi szél csak kevés helyen élénkülhet meg.
Péntek estig
a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között lesz várható, a naposabb tájakon magasabb értékeket lehet majd mérni. Késő estére pedig –1 és +5 fok közé fog csökkenni a hőmérséklet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből az derül ki, hogy
szombaton általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, a rétegfelhőzet és az éjszakai ködfoltok várhatóan gyorsan feloszlanak. Csapadék nem lesz.
Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában –4 és +2 fok között alakul, de az északi völgyekben hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.
Vasárnappal kapcsolatban pedig azt írják, hogy felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
Kevés helyen zápor, hózápor, jégdarazápor előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően –2 és +2 fok között várható, de az északi völgyekben hidegebb lesz. Délutánra 6 és 11 fok közé emelkedik a hőmérséklet.