Több olyan fejleményre derült fény az utóbbi hetekben, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy a Jobbik erős amerikai befolyás alá került. Az egykor nemzeti radikális, majd a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali blokkba integrálódott párt környékén újabban olyan politikai háttéremberek jelentek meg, akiknek kiváló tengeren túli kapcsolataik vannak, jó viszonyt ápolnak demokrata körökkel. A Magyar Nemzet a napokban írta meg, hogy a párt jövőbeni, névváltoztatást is magában foglaló stratégiáját előkészítő intézet munkatársai között bukkant fel Kész Zoltán és Somogyi Zoltán. Utóbbi nem csak a Jobbik új, konzervatív imázsának építésében vállal szerepet, de közvetett tulajdonos a napokban indult amerikai plakátkampányt intéző cégnél, a Splendidea Kft.-nél. Amint arról az Origó szombaton beszámolt, a Nyugati Pályán elnevezésű közösségi média oldal indította amerikai pénzből a magyar kormány békepárti álláspontjának ellensúlyozását szolgáló kampányt. A cégadatbázisban található kapcsolati háló szerint a platformot működtető Splendidea Kft. alá tartozik a Political Capital Kft. is. Somogyi pedig korábban a Splendidea ügyvezetője és a Political Capital egyik alapítója volt.
A Jobbik is viszi a háborúpárti plakátkampányt
Egységes borítóképekkel, a „Ruszkik, haza!” felirattal demonstrálják a Jobbik politikusai a Facebook-oldalaikon, hogy beálltak az amerikai háborúpárti plakátkampány mögé. Ez a fejlemény és az antiszemita kijelentéseiről elhíresült pártelnök, Gyöngyösi Márton meghívása az USA budapesti nagykövetségének széderestjére, illetve a Jobbik környékén felbukkanó, kiváló tengeren túli kapcsolatokkal rendelkező háttéremberek arra utalnak, hogy szoros amerikai pórázon tartják az egykor nemzeti radikális pártot.
A Jobbik vezényszóra beállt az amerikai plakátkampány mögé
Ezek fényében már nem is meglepő, hogy a párt gőzerővel népszerűsíti a „Ruszkik, haza!” című plakátkampány üzenetét. Feltűnt ugyanis, hogy a Jobbik meghatározó politikusai, országgyűlési képviselői, Gyöngyösi Márton pártelnökkel az élen, a Facebook-oldalaikon egyöntetűen beállították borítóképként az amerikai kezdeményezésű plakátkampány előbb idézett címsorát.
Teljesen egyértelmű tehát, hogy a vezényszóra egységesített közösségi oldalakkal a Jobbik viszi a vezető szerepet az ellenzéki pártok közül az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által pénzelt háborúpárti kampányban. Vélhetően a politikai marketingben két évtizedes tapasztalatú, egykori SZDSZ-tag Somogyi Zoltánnak, a Political Capital nevű balliberális tanácsadó cég társalapítójának is szerepe volt a plakát szövegének kiötlésében, amellyel olyan jobboldali embereket célozhatnak meg, akiknek az 1956-os forradalom leverése miatt ma is ellenérzéseik vannak az oroszokkal szemben. Az amerikai érdekek mentén folytatott hangulatkeltéssel a Jobbik akár azt is remélheti, hogy az erre fogékony választók egy részét megnyerhetik maguknak.
További Belföld híreink
Pressmanék szívesen látták az antiszemita Gyöngyösit
A fentiek ismeretében már nem lehet csodálkozni azon, hogy a plakátkampány beindítása előtt néhány nappal David Pressman amerikai nagykövet vendége volt a Jobbik elnöke. Pontosan nem tudjuk, hogy Somogyi Zoltánnak mekkora szerepe volt abban, hogy a korábban az izraeli állampolgárokat ránézésre nemzetbiztonsági kockázatnak kikiáltó Gyöngyösi Mártont meghívták az USA budapesti nagykövetségén megrendezett széderestre, sőt közvetlenül Pressman mellé ültették le. A nagykövet későbbi magyarázkodása azonban teljesen életszerűtlen, miszerint éppen azért látták vendégül Gyöngyösit, mert antiszemita és jó dolog, ha az eltérő nézeteket valló emberek leülnek egy asztalhoz. Sokkal valószínűbb, hogy a nagykövetség és a párt közötti politikai együttműködés miatt fogadták a Jobbik elnökét.
Haza járnak Amerikába
Somogyi Zoltán mellett a Jobbik új stratégiájának kidolgozásában résztvevő és már említett Kész Zoltánnak is kiváló tengeren túli kapcsolatai vannak. A Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom volt elnökségi tagjáról a Magyar Nemzet korábban azt írta, hogy szinte haza jár Amerikába. Fulbright-ösztöndíjasként már 2000–2001-ben Soros György alapítványának támogatásával töltött el néhány hónapot az óceán túlpartján, majd 2006-ban szintén hosszabb ideig, fél évig tanult pedagógiát Buffalóban. Kész Zoltán 2019 májusában Márki-Zay Péterrel Washingtonba utazott, ahol az egyik Soros-szervezet kötött le nekik találkozókat többek között a Helsinki Bizottság vezetőivel és meg nem nevezett külügyminisztériumi szakértőkkel.
Tehát minden jel egy irányba mutat: a Gyurcsány Ferenc vezette dollárbaloldalba integrálódott Jobbik mára egyértelműen amerikai ügynökpárttá vált.
Borítókép: Gyöngyösi Márton (Fotó: Facebook)
Amerikai szankciók
Gyöngyösi: Sosem voltam antiszemita, és nem bántam meg, hogy részt vettem a széderesten
Gyöngyösi: Sosem voltam antiszemita, és nem bántam meg, hogy részt vettem a széderesten
„Óvatosan, Mr. Pressman!” – üzente Deutsch Tamás az amerikai nagykövetnek
Gyurcsány bizalmasai segítik Biden emberét a háborúpárti kampányban
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDemszky Gábor is beállt Magyar Péter mellé
Eddig csak egyoldalú volt a szimpátia közöttük.
Karcagtól Pécsig érnek a csalássorozat szálai
Bővülhet a sértettek köre.
Eddig is és a jövőben is betartja a nyugdíjasoknak tett ígéretét a Fidesz
A nemzeti kormány vezetése alatt az idősek megbecsültsége garantált.
Bródy János felesége erősíti Juhász Péter csapatát
A független jelölt baloldali támogatással áll rajhoz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Rácsok között ábrázolják Magyar Pétert és 4 évig börtönben ült anyósát - itt vannak a legújabb mémek!
Kiadta a parancsot Putyin, véres bosszú jön
Túl sok az eper? Ezzel a módszerrel fagyasszuk le, hogy egész évben élvezhessük
Valóságos embervadászattá váltak az ukrajnai kényszersorozások + videó
Felismered egy idézetből, melyik filmre gondoltunk? Kvíz
Kiderült: ekkor viszik el a magyar katonákat az ukrajnai háborúba
Irán már atombombával fenyeget, elszabadulhat a nukleáris apokalipszis
Dagad a botrány, a korábbi Barcelona-játékos ikertestvérét játszathatták tévedésből
Szoboszlai bosszúsan jöhetett le a pályáról, ki gondolta, hogy ez lesz a vége?!
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Magyar Péter ennél kínosabb bakit aligha hozott még össze rövid politikai pályafutása alatt + videó
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDemszky Gábor is beállt Magyar Péter mellé
Eddig csak egyoldalú volt a szimpátia közöttük.
Karcagtól Pécsig érnek a csalássorozat szálai
Bővülhet a sértettek köre.
Eddig is és a jövőben is betartja a nyugdíjasoknak tett ígéretét a Fidesz
A nemzeti kormány vezetése alatt az idősek megbecsültsége garantált.
Bródy János felesége erősíti Juhász Péter csapatát
A független jelölt baloldali támogatással áll rajhoz.