Régi baloldali bizalmi emberek segítségével indította el a magyar kormány békepárti álláspontja elleni plakátkampányt az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége − állítja az Origó. Mint ismert, a napokban óriásplakátok jelentek meg országszerte az orosz csapatok Ukrajnából történő kivonását követelő szöveggel, párhuzamot vonva az 1956-os magyar forradalommal.
Az amerikai pénzből indított kampány a magyar kormány azonnali tűzszünetre és békepártiságra épülő álláspontjának ellensúlyozását célozza. A plakátokon szerepel az is, hogy a politikai akciót a Nyugati Pályán nevű Facebook-oldal indította az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének támogatásával. Az oldal azzal a közhellyel hirdeti magát, hogy célja: „hogy megszólítsa azokat, akiket érdekel Magyarország jelene és jövője”. Szerintük Magyarországnak a nyugati pályán érdemes folytatnia. „Ehhez szolgáltatunk érveket, és erről szeretnénk meggyőzni minél több magyart” – írják. Az Origó szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bemutatják, mennyire kecsegtető a Nyugat, az EU és a NATO, szemben a Kelettel. Nyugati Pályán a Facebookon és az Instagramon a 2020. februári alapítása óta közel 139 millió forintot költött hirdetésekre.