Uniós pénzek ellen lobbiznak Gyurcsányék

– Valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe – mondta Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a Spirit FM adásában ismerte el: pártja azon dolgozik Brüsszelben, hogy hazánk ne jusson hozzá a jogosan járó uniós forrásokhoz. – Nem kell hazudni, mi voltunk ott! Ez volt a dolgunk – ismerte be Gyurcsány, aki szerint nemcsak Brüsszelben, itthon is támadják Orbán Viktort. A DK elnöke korábban azt is közölte: – Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán korrupt, önkényre épülő világát.

2023. 04. 04. 4:50
Uniós pénzek ellen lobbiznak Gyurcsányék
20221029 Budapest A Demokratikus Koalíció XII. kongresszusa Fotó: Mirkó István (MIa) Magyar Nemzet képen: Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője férje, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Bősz Anett, a DK főpolgármester-helyettese Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elismerte Gyurcsány Ferenc, hogy 

a Demokratikus Koalíció (DK) brüsszeli képviselői gyakorlatilag mindent megtesznek azért, hogy hazánk ne jusson hozzá a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokhoz.

 – Valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe – fogalmazott a bukott miniszterelnök a Spirit FM múlt pénteki adásában. Igaz, eleinte Gyurcsány azt mondta, nem ők azok, akik aláássák Magyarország hitelességét, erről az Európai Bizottság és az Európai Parlament illetékesei határoztak. Később azonban elszólta magát, és már arról beszélt: 

a hazánkkal szemben támasztott úgynevezett 27 szupermérföldkő csak egy álca volt Brüsszel részéről.

– Most nincs az a magyar ember, aki ezt a 27-et el tudná magának mondani, én se, fejből, de mi ezen nagyon sokat dolgozunk, őszintén szólva – mondta a DK elnöke, hozzátéve, azon dolgoznak sokat, hogy ez a 27 meglegyen. 

Nem kell hazudni, mi voltunk ott! Ez volt a dolgunk

– ismerte be Gyurcsány, aki szerint nemcsak Brüsszelben, itthon is támadják Orbán Viktort.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a bukott kormányfő beismerte, nyomást gyakorolnak az Európai Unió illetékeseire, hogy hazánk elessen az uniós pénzektől. Múlt héten a közösségi oldalán Gyurcsány azt írta, szembemennek Orbán kormányával.

Ahol és ahogy tudunk, nyomást gyakorlunk rá. Hogy felszabaduljon a haza. Igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalábbis meggyengítik Orbán korrupt, önkényre épülő világát. Az az ember csak az erőből ért. Akkor azt kell alkalmazni

 – írta a DK-elnök, aki szerint ők azért dolgoznak, hogy kikényszerítsék „a demokratikus fordulatot”.

MEGVÁLASZTOTTÁK SÁPIT. Tisztújító taggyűlést tartott Nyíregyházán a Demokratikus Koalíció, amelyen új választókerületi elnököt és elnökségi tagokat választottak a jelenlévők − értesült lapunk. Az új választókerületi elnök Nyíregyházán a DK-s Sápi Mónika lett, aki régiós területi igazgató is. A két pozíció betöltése ugyanakkor információink szerint ütközik a párt alapszabályával. 

Ennek értelmében Sápi Mónika a nyíregyházi választókerületi elnöki tisztújításon el sem indulhatott volna, Gyurcsányék viszont mégis támogatták az indulását. Érdemes megjegyezni, hogy a DK-s politikus egyébként nem is nyíregyházi, hanem vásárosnaményi, sőt korábban már a Jobbik és az MSZP színeiben is politizált. 

Sápi Mónika személye akkor került reflektorfénybe, amikor kiderült, érintett lehet a dollárbaloldal botrányában. Miként lapunk is beszámolt róla, Sápi Mónika neve 2023-ban a guruló dollárok ügyében készült titkosszolgálati jelentésben is szerepelt: a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom több mint nyolcmillió forintot utalt a DSM Consulting Kft. számlájára, amely vállalkozás akkoriban Sápi tulajdonában volt.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára (Fotó: Mirkó István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.