Háborús zsarolásra használná az uniós pénzeket Brüsszel

Kovács Attila kiemelte: A mostani EP-delegáció látogatásának célja, hogy belezsarolják a magyar kormányt a fegyveres konfliktusba.

2023. 05. 17. 13:20
Kovács Attila Forrás: Alapjogokért Központ
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Uniós pénzt háborúért cserébe: ez a lényege az EP-delegáció magyarországi látogatásának

− fogalmazott az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója a sajtótájékoztatóján. Kovács Attila elmondta: a vizit egy zsaroló misszió, ezt jól mutatja, hogy pont akkorra időzítették, amikor Magyarország fontos mérföldkőhöz érkezett az uniós források tárgyalásában. Az igazgató kiemelte, hogy hosszú ideje érkeznek hasonló delegációk hazánkba, de egy közös bennük: mindig akkor jöttek, amikor Magyarország fontos döntés előtt állt. Emlékezetes, a LIBE bizottsága a választások előtt érkezett hazánkba. 

− Látható, hogy szintet lépett az uniós intézmények zsarolása: politikai-ideológiai, pénzügyi fenyegetés után most egy háborús zsarolással van dolgunk

− fogalmazott Kovács Attila, ugyanis szerinte Magyarországot Brüsszelből irányítva akarják belesodorni a háborúba.

Az igazgató hangsúlyozta: a magyar kormány mindig világos álláspontot képvisel: a béke, a nemzeti érdekek védelme kapcsán mindig egyértelművé tette, hogy a fegyvernyugvást tekinti követendő útnak.

Szerinte ironikus és képmutató a látogatás, már csak azért is, mert a komoly korrupciós ügybe keveredett Cseh Katalin, valamint a DK-s Rónai Sándor is a delegáció tagja.

 

Elfogultak az európai intézmények

Kovács Attila úgy fogalmazott: az európai intézmények látszólagosan a kiegyensúlyozottságra törekednek, viszont alapjában véve teljes mértékben elfogultak. A delegáció megkérdezi ugyan a magyar kormány véleményét, de a szakértő szerint az EP-képviselők a nyílt társadalom támogatóinak kottájából játszanak. − Az ítélet már megvolt azelőtt, hogy a delegáció tagjai magyar földre léptek − hangsúlyozta Kovács Attila. 

A Magyar Nemzet kérdésére, miszerint Navracsics Tibor miniszter úgy fogalmazott: a delegáció tagjai sajnálatos módon nem olvasták azokat a háttéranyagokat, amelyeket korábban elküldött a magyar kormány nekik, Kovács Attila kifejtette: 

nem lepi meg a delegáció felkészületlensége, ugyanakkor ez az EP-re rossz fényt vet, amelynek pont a tagállamok képviselete lenne a feladata. Hozzátette: korábban se voltak felkészültek, ami szintén arra mutat rá, hogy az ítélet már előre meg van írva hazánkkal szemben. 

Borítókép: Kovács Attila európai uniós kutatási igazgató (Fotó forrása: Alapjogokért Központ)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.