időjárás 24°C Eufrozina , Kende 2023. szeptember 25.
logo

Orbán Viktor: Ősszel Magyarország ellenfelei egyszerre lépnek fel a követeléseikkel

Kunhalmi Ágnes újabb polgármesterjelöltekkel kampányol

Elek Nikoletta
2023.06.03. 10:30 2023.06.03. 13:56
Kunhalmi Ágnes újabb polgármesterjelöltekkel kampányol

Újabb polgármesterjelölteket mutatott be szombati online sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes. A Magyar Szocialista Párt társelnöke elmondta: eddig mintegy húsz polgármesterjelöltet mutattak be, a jelöltek között a párt tagjai és civilek is vannak. Mint fogalmazott, 

meggyőződésük, hogy a demokratikus ellenzéknek bizonyos feltételeket teljesítenie kell ahhoz, hogy nyerni tudjon a Fidesszel szemben. Ehhez az egyik legfontosabb lépés, hogy a kormánypártok jelöltjeivel szemben minden településen lehetőleg csak egy jelölt álljon.

A másik pedig az, hogy helyben döntsék el a helyiek azt, hogy ki a legalkalmasabb személy arra, hogy a Fidesz jelöltjével szemben megméresse magát. Az MSZP továbbá úgy véli, hogy a jövőre való tekintettel a pártoknak és a civileknek együtt kell felvennie a harcot a Fidesszel.

Az MSZP tehát a következő jelölteket támogatja a 2024-es önkormányzati választáson: 

  • Fekete Zsoltot, Salgótarján jelenlegi polgármesterét, 
  • Máté Antalt, Nyírbátor MSZP-s polgármesterét, 
  • Halmi Antalt, Győrtelek polgármesterét, 
  • Bánhidi Józsefet, Annavölgy polgármesterét, 
  • valamint Stefanik Zsoltot, Halásztelek szocialista önkormányzati képviselőjét javasolja a helyiek figyelmébe.


Borítókép: Az MSZP majálisa. (Fotó: Teknős Miklós)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.