Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy péntek délelőtt sajtótájékoztatón közölte a rendőrség, hogy kórházi ellátása után őrizetbe vették a július elsejei Árpád hídi halálos baleset okozóját, aki vallomásában elismerte felelősségét. Azt mondták, a baleset erejét mutatja, hogy miután a Mercedes nekiütközött a szalagkorlátnak, a tetejére borult, és a tetején továbbpörögve hetven méter csúszott a Flórián tér irányába.
Az elsőként érkező BMW még intenzív fékezéssel el tudta kerülni a további balesetet, azonban a másodikként érkező BMW már nem tudott megállni. Belerohant a Mercedesbe, így mind a BMW, mind a Mercedes sofőrje súlyos sérülést szenvedett – részletezte a közlekedésrendészeti főosztály vezetője. A rendőrség videót is megosztott a tragikus esetről, amelyen jól látható, hogy a kerékpárral szabályosan közlekedő férfinak esélye sem volt elkerülni a balesetet.
Borítókép: A baleset (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elsöprő siker volt a Békemenet, Orbán Viktor újabb béketárgyalásra készül + videó
A Fidesz eredményesebben mozgósított október 23-án – mutatott rá Orbán Balázs.

A magyarok 1956-ban is tudták, hogy nem akarnak idegen megszállás alatt élni
A Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek Budapesten.

Havazott Kékestetőn + fotók
Az októberi fagyok meghozták az első hóesést a Mátrába.

Botrányhősökkel és sértett emberekkel van tele a Tisza Párt + videó
Rost Andrea korábban Menczer Tamást támogatta.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk