Az űrstratégia a békét szolgálja

Az űrstratégia és a biztonság fontosságát hangsúlyozta az orosz-ukrán háború árnyékában Vitályos Eszter államtitkár és Ferencz Orsolya kormánybiztos egy konferencián.

2023. 05. 09. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az NKE részt vesz 17 egyetemmel közösen a Unispace-programban, ahol négy specifikus területen fognak szakembereket képezni. Ezzel a magyar és az európai űrtevékenységet támogatják – mondta Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. Ezt azzal egészítette ki, hogy idén az NKE látja vendégül az Európai Űrügynökség nyári kurzusát, amelyen az űrjogról és űrpolitikáról lesz szó. Úgy vélekedett, bár a résztvevők különböző hátterekből és országokból jöttek, egy dolog egyesíti őket: az űr egy olyan hely, amit érdemes felfedezni, mert jelentős szerepe van az emberek életében és a világ alakításában. Hozzátette, 

az űrtevékenység nemzetbiztonsági és védelmi kérdés, továbbá alapvető dolog, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat és az érdekeinket a világűrben is, de ez jelentőségét veszti határozott tevékenység nélkül. 

Meg kell osztani a tudást, együttműködni és a megfelelő kérdéseket feltenni – hívta fel a figyelmet Deli Gergely.

Borítókép: Ferencz Orsolya. (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.