Börtönbe küldené az ügyészség a műtrágyakirályt

Letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige László vesztegetési ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség – tudta meg a Magyar Nemzet. A milliárdos műtrágyakirályt pár hónapja nem jogerősen felmentette a bíróság, ám a döntéssel az ügyészség nem ért egyet. Bige és társai emellett egy kétmilliárdos hűtlen kezeléses ügyben is bíróság előtt állnak.

Pámer Dávid
2023. 08. 21. 16:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minősített vesztegetés bűntette miatt a Bige László ellen folyamatban lévő bűnügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség fellebbezést jelentett be a felmentő ítélet vonatkozásában – tájékoztatta lapunkat a vádhatóság. A műtrágyakirályt 135 millió forintos korrupcióval vádolja a főügyészség: a vádirat szerint a milliárdos oligarcha 2009-ben üzleti kapcsolatba került az egyik cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Ekkor felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére.

Az ajánlat arról is szólt, hogy a számla nélküli értékesítésből befolyt összegeket a férfi mindezért cserébe átadja Bigének. Az ügyészség szerint a készpénzért, számla nélkül eladott termékekért 2010 januártól októberig több alkalommal befolyt, összesen 135 millió forintot a műtrágyakirály meg is kapta. A bíróság ugyanakkor áprilisban nem jogerősen, bizonyítottság hiányában felmentette Bige Lászlót.

 

Börtönt kértek a milliárdosra

Az ügyészség rögtön az ítélet utána jelezte, hogy fellebbeznek. A közelmúltban elkészült írásos fellebbezésben pedig a vármegyei főügyészség azt indítványozta, hogy a Debreceni Ítélőtábla változtassa meg az ítéletet, és állapítsa meg a vádlott bűnösségét, továbbá szabjon ki ellene letöltendő börtönbüntetést.

A fellebbezés kérdésében a végső döntést majd a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fogja meghozni, ám információink szerint az ezzel kapcsolatos indítványukat még nem nyújtották be az illetékes bírósághoz.

A műtrágyakirály egyébként egy másik büntetőügy miatt is bíróság előtt áll, hiszen 2021 októberében többek között hűtlen kezelés miatt emeltek vádat ellene és öt munkatársa ellen, mert kétmilliárd forinttal károsíthatták meg a vállalkozó saját cégét. Ez az eljárás jelenleg tárgyalási szakban van a Nyíregyházi Törvényszéken.

 

A rendőrség is „körbelőtte” Bigét 

A két bíróság előtt lévő ügy mellett Bigét egy nyomozati szakban zajló büntetőügy is érintheti. A milliárdos szolnoki cégével, a Bige Holding Kft.-vel összefüggésben ugyanis nyomozást indított a rendőrség. Az ügy előzménye, hogy még 2018 novemberében nagyszabású rendőri akció zajlott a szolnoki műtrágyagyár területén. A rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai valósággal megszállták a szolnoki gyárat.

Azóta kiderült, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének bűntette miatt folytat eljárást. A nyomozásban első körben három személyt „vettek elő” a rendőrök, majd később még két emberrel bővült a gyanúsítottak köre. Úgy tudjuk, az érintettek Bige vállalkozásához köthető személyek, és mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

 

Tizenegymilliárdos bírság kartellezésért 

Bigével kapcsolatban korábban azt is megírtuk, hogy cégének még jó ideig nem kell befizetnie azt a tizenegymilliárdos büntetést, amit a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szabott ki a baloldali oligarchához köthető Nitrogénművek Zrt.-re. A rekordösszegű bírságot azután állapította meg a versenyhivatal, hogy felmerült annak a gyanúja, a műtrágyakirály cége többekkel együtt kartellezett, amivel súlyos károkat okozott a gazdáknak.

A bírság kiszabása után Bigéék azonnali jogvédelem iránti kérelmet terjesztettek elő, abban a Fővárosi Törvényszék lapunknak adott korábbi tájékoztatása szerint a Nitrogénműveknek kedvező döntés született, amit a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is helybenhagyott. Ez azonban még változhat, hiszen ha a kartellezés miatt indult közigazgatási perben a bíróság a GVH határozatát helybenhagyja, a cégcsoportnak be kell majd fizetnie a bírságot.

Borítókép: Bige László (Fotó: MTI/Balázs Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.