Mint emlékezetes, Márki-Zay Péter még a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje volt, amikor kijelentette, „hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk”, illetve akár katonai támogatással is segítené az ukránoknak. Az már csak hab a tortán, hogy a tőle megszokott módon Márki-Zay később megpróbálta letagadni saját szavait.
Nemrégiben azzal vetette magát észre, hogy azt állította: nem tudott a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti előválasztási kampányába érkezett 506 millió forintról.
Szerinte először kétszázmilliót mondott, de aztán látta, hogy „nagyon komoly kampányt” folytatott a főpolgármester, és csak ennek hatására taksálta Karácsony kampánypénzét ötszázmillióra. Később a hódmezővásárhelyi polgármester úgy emlékezett, hogy amikor ötszázmilliót mondott, az 2021 szeptembere körül lehetett, Karácsonyék pedig a következő fél évben összesen költöttek ennyi pénzt.
Azt ő nem tudhatta szeptemberben, hogy fél évvel később a számlák elérik az ötszázmilliós összeget – magyarázkodott a hódmezővásárhelyi polgármester.
Érdemes felidézni, hogy Márki-Zay 2021 októberében az ATV-ben azt mondta: Karácsony Gergely ötszázmillióért ért el nem sokkal jobb eredményt, mint ő, miközben ő csak húszmilliót költött a kampányára. Hozzátette, nincs oka megkérdőjelezni Karácsony tisztességét, de ő személy szerint csak a saját mozgalmának a kampányáért vállalja a felelősséget, és az MMM elszámolásával és kampányköltéseivel kapcsolatban minden rendben volt, amiről állítása szerint pénteken kapták meg a NAV-jelentést. Arról is beszélt, hogy ő is hibázott, ahogy mások is, ő tanult a hibáiból, de a hatpárti összefogás hibáiért nem vállalja a felelősséget.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!