A lányával beszélt utoljára
A Bors elérte a férfi második feleségét, Gabriellát.
Sándor a tízéves kislányunkkal beszélt utoljára telefonon. Én nem is hallottam, miről esett szó, de Zita elmondta, hogy általános dolgokról. Vasárnap óta kézilabdatáborban voltunk, azóta nem is találkoztunk személyesen. Sanyi elmondta, hogy Zita nagyon ügyes és szereti. Ezt nem fogjuk elfelejteni
– árulta el a lapnak a gyászoló feleség.
Beszámolója szerint a szállodába képtelen volt bemenni, de már a kórházba sem engedték be hozzá. Az orvosok mindent megtettek, de nem lehetett rajta segíteni.
Az édesanya egyedül maradt a tízéves kislányával, aki már tud a tragédiáról, de lehet, hogy fel sem fogta még, mi történt.
Sándor már negyven éve dolgozott az éjszakában, került is kemény helyzetekbe, de késsel még sosem támadtak rá.
Küzdősportolóként meg tudta volna magát védeni, de puszta kézzel a penge ellen tehetetlen volt
– fejezte be Gabriella.
Nemrég lett nagypapa
Sándor első házasságából született a nagyobbik gyermeke, Alex. A már felnőtt férfi néhány napja ünnepelte első házassági évfordulóját. A pár egy unokával ajándékozta meg Sándort.
A feltételezett elkövetőt, a huszonhét éves érdi férfit a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!