Bő egy éve derült fény a nagy nyilvánosság előtt arra, hogy az Egyesült Államokból dollármilliókkal támogatták a 2022-es országgyűlési választásokra készülő hazai baloldalt. Miután Márki-Zay Péter, az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje elszólta magát a még tavaly nyáron is a mozgalmához guruló dollárokról, hatósági vizsgálatok indultak, a magyar titkosszolgálatok is akcióba léptek, hogy felderítsék, milyen úton-módon és kik finanszírozták mintegy négymilliárd forinttal a baloldalt.
Amerikai befolyás: bizonyossá vált, amit korábban csak sejtettünk
Tényfeltáró sorozat indul a Magyar Nemzetben, eddig nem publikált információkkal.

Az eljárások ma is zajlanak, de közben számos fontos tény, adat került nyilvánosságra, a legrelevánsabbak a Nemzeti Információs Központ (NIK) jelentéseiben találhatók.
A következő napokban olyan információkat osztunk meg az olvasókkal, amelyeket eddig ebben a formában és összefüggésekbe ágyazva még nem publikáltak a sajtóban.
Elsősorban a már említett NIK összefoglaló jelentéséből ragadtunk ki rendkívül fontos részleteket, amelyekből döbbenetes kép rajzolódik ki a magyar belpolitikai életre gyakorolt amerikai befolyásról.
– Miért éppen a Korányi Dávid által alapított Action for Democracy nevű amerikai szervezet szervezte meg a baloldal kampányára szánt milliárdok becsatornázását?
– Kik állnak Korányi mellett és mögött, hogyan épült fel évek alatt a globális baloldali hálózat magyar ága?
– Milyen szerepe van ebben Bajnai Gordon, volt miniszterelnöknek és bizalmasának, Ficsor Ádám egykori titokminiszternek?
– Hogyan épült fel a DatAdat nevű cégcsoport, amely a baloldal választási kampányában kulcsszerepet vállalt?
– Kik azok az amerikai szereplők, akik összekötötték Bajnaiékat a tengeren túli globalista támogatókkal?
– Mióta és milyen eszközökkel próbálják befolyásolni a hazai közéletet az amerikai külügyminisztérium és annak csatolt részei?
– És milyen szerepet játszott a történtekben a NATO európai erőinek egykori főparancsnoka, Wesley Clark?
Többek között ezekre a kérdésekre is választ adunk a csütörtökön induló cikksorozatunkban.
Borítókép: Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester (Fotó: Balogh Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Borászatban vendégeskedett Szentkirályi Alexandra + videó
A budapesti Fidesz frakcióvezetője elárulta azt is, hogy a jogi egyetemen megszenvedett a latinnal.

Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről
A miniszterelnök ismertette, hogy mire készülnek 2026-ban.

Orbán Viktor erre számít XIV. Leó pápától
A miniszterelnök két okból is követni szokta a vatikáni folyamatokat.

„Azt hittem, hogy majd elbujdosik szégyenében” – mondta Orbán Viktor Magyar Péterék felsüléséről
A Tisza Párt elnöke atombombát ígért, de csúnyán beégett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyurcsány Ferenc lemond és elválik Dobrev Klárától

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Ez most a legmenőbb cukorhelyettesítő, és még egészséges is!

A béke legyen veletek: XIV. Leó pápa első beszéde katolikus egyházfőként + videó

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

A kiskereskedelmet is elérte az elbocsátási hullám: bezár az aradi Remarkt – 122 munkavállaló kerül az utcára

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Brutális szabadrúgásgólt lőtt, majd zokogott a brazil sztárfocista a kupadöntőbe jutás után – videó

Magyar Péternek Lázár János adta meg a mai kegyelemdöfést

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai

Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Borászatban vendégeskedett Szentkirályi Alexandra + videó
A budapesti Fidesz frakcióvezetője elárulta azt is, hogy a jogi egyetemen megszenvedett a latinnal.

Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről
A miniszterelnök ismertette, hogy mire készülnek 2026-ban.

Orbán Viktor erre számít XIV. Leó pápától
A miniszterelnök két okból is követni szokta a vatikáni folyamatokat.

„Azt hittem, hogy majd elbujdosik szégyenében” – mondta Orbán Viktor Magyar Péterék felsüléséről
A Tisza Párt elnöke atombombát ígért, de csúnyán beégett.