– Jelentem, a kormány elvégezte a házi feladatát és feltöltötte az ország gáztárát, az éves gázfogyasztás 60 százaléka rendelkezésre áll – rögzítette a kormányfő.
– Öles léptekkel haladunk a megújuló energiaforrások tekintetében is: átvizsgáltuk a teljes elektromos rendszerünket, körülhatároltuk azokat a területeket, ahová hálózatfejlesztés nélkül nem tudunk napelem-kapcsolódásokat és termelést befogadni – jelentette be Orbán Viktor. Mint mondta,
az átvizsgálás eredménye biztató, az országos hálózat tekintélyes részét megnyithatjuk, be tudjuk fogadni a lakosság napenergiáját.
Hazánk 1990 óta úgy csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását, hogy közben növekedett a gazdaság termelése. – Paks II felépítésével, a napenergia-kapacitásokkal és a tartalék erőművek felépítésével önállóvá tesszük Magyarországot; 4-5 évvel előrébb állunk, míg más országok most nyitják tucattal szénerőműveiket – utalt Németországra a miniszterelnök. Szerinte ironikus, hogy mindez a zöld vezetésű országban történik, míg Magyarország a klímabajnokok klubjához tartozik.
Becsaptak minket az ukrán gabonával
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy most fejeződött be Budapesten a NATO innovációs hete.
Jelezte, hogy idén már négyezren kötöttek szerződést a honvédséggel.
– Magyarország és a brüsszeli bürokraták között súlyos összeütközés alakult ki az ukrán gabonadömping miatt. Hazánk szállítási folyosót nyitott, hogy az ukrán gabona eljuthasson Afrikába, azonban becsaptak minket – ismertette Orbán Viktor.
Mint mondta, sikerült elérni, hogy európai beszállítási tilalom lépjen érvénybe, azonban az EU ezt feloldotta, ami tönkreteszi a magyar gazdákat.
– Arra szólítjuk fel Brüsszelt, hogy álljon ki a közép-európai tagállamok között és ne árulja el Magyarországot se – nyomatékosította.
A kormányfő elmondta, hogy az ukránok évek óta sanyargatják a kárpátaljai magyar iskolákat. – Magyarország nem támogatja Ukrajna NATO-tagságát, amíg a korábbi törvényeket vissza nem állítják – tette hozzá.
A kormánynak át kellett vennie a jegybank feladatát
A miniszterelnök ezután az inflációról is beszélt, értelmezése szerint a jegybank nem tud megküzdeni az infláció elleni harccal, így azt a kormány átvette tőle, ezzel a felelősség is a kormányt terheli . – Online árfigyelőt és kötelező árcsökkentést vezettünk be – ismertette. Leszögezte, hogy
az év végére biztos, hogy tíz százalék alatt lesz az infláció.
– Mint tudják, a jegybank komoly adósságot halmozott fel az elmúlt években, amelyet nekünk, a költségvetésnek kellene kifizetnünk. Erre a költségvetés képes is, de csak akkor, ha súlyos pénzeket vonunk el gazdasági és társadalmi élet fontos területeiről – festette le a kialakult helyzetet Orbán Viktor.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!