Hazatért a kórházból a Szegedi Fegyház és Börtön őrmestere, akit az egyik fogvatartott csütörtökön leütött és megpróbált megerőszakolni – tájékoztatta a Délmagyarországot a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP). Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy az egyik fogvatartott megpróbálta megerőszakolni az egyik börtönőrt.
Kiderült, mi történik a rabbal, aki meg akarta erőszakolni az őrmestert a Csillag börtönben
A BvOP válasza szerint példa nélküli az eset, az őrmester hazatérhetett a kórházból.

A kérdésre, hogy próbáltak-e már megerőszakolni a büntetés-végrehajtásban dolgozó munkatársat, azt felelték,
hasonlóra még nem volt példa a hazai börtönökben.
Hozzáfűzték, bár valós fenyegetettséget jelent a fogvatartottak által elkövetett hivatalos személy elleni erőszak a bv-szervezetben, de az utóbbi évek fejlesztéseinek, jogszabály-módosításainak köszönhetően az ilyen események száma nagyjából a felére csökkent.
Míg 2017-ben országosan hatvan eset történt, addig tavaly már csak 35 ilyen eset volt.
Legutóbb 2017-ben követtek el fogvatartottak komolyabb támadást a felügyelők ellen. Ekkor a Fővárosi Bv. Intézetben két elítélt vezetett áramot a zárkaajtóba, hogy életveszélyes sérülést okozzanak a szolgálatban lévő felügyelőnek.
Beszámoltak arról is, hogy jelenleg 233 nő teljesít szolgálatot a Szegedi Fegyház és Börtön személyi állományában, és tájékoztattak a hasonló esetekben alkalmazott protokollról: „Az esetleges sérülések egészségügyi ellátása mellett biztosított a személyi állomány tagjának pszichológiai támogatása is, amelyet az intézet pszichológusa biztosít.” Amennyiben indokolt, lehetőség van a szolgálat alóli mentesítésre vagy a betegszabadság elrendelésére is – fűzték hozzá.
Írnak arról is, hogy a továbbiakban mire számíthat a fogvatartott. „Általánosságban elmondható, hogy minden bekövetkezett rendkívüli eseményt követően az érintett fogvatartottra vonatkozó általános és speciális szabályok soron kívül felülvizsgálatra kerülnek” – fogalmaztak és megjegyezték, hogy
a fogvatartott ellen feljelentést is tett a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka, az ügyben a rendőrség büntetőeljárást folytat.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A béke és a biztonság lett 2025-ben a legnagyobb érték
A kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.

„Nagy küzdelem volt” – soha nem hallott történetet árult el Balatoni Katalin a pedagógusok béremeléséről
2023 karácsonyán még kérdéses volt, hogy a jó fog-e győzni, vagy azok, akik többmilliós fizetésekért dolgoznak saját hazájuk ellen.

Milyen volt a gyermek Orbán Viktor? A miniszterelnök édesanyja elárulta + videó
Kimondottan komoly kisgyerek volt – árulta el Sipos Erzsébet a kormányfő titkát.

Győrfi Pál: A mentős munka olyan, mint Isten kinyújtott karja
A gyorsaság, az impulzivitás és az improvizáció az, amiben jól érzi magát, az emberek szenvedését viszont 43 évnyi szolgálat után is nehezen viseli a mentős.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A béke és a biztonság lett 2025-ben a legnagyobb érték
A kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.

„Nagy küzdelem volt” – soha nem hallott történetet árult el Balatoni Katalin a pedagógusok béremeléséről
2023 karácsonyán még kérdéses volt, hogy a jó fog-e győzni, vagy azok, akik többmilliós fizetésekért dolgoznak saját hazájuk ellen.

Milyen volt a gyermek Orbán Viktor? A miniszterelnök édesanyja elárulta + videó
Kimondottan komoly kisgyerek volt – árulta el Sipos Erzsébet a kormányfő titkát.

Győrfi Pál: A mentős munka olyan, mint Isten kinyújtott karja
A gyorsaság, az impulzivitás és az improvizáció az, amiben jól érzi magát, az emberek szenvedését viszont 43 évnyi szolgálat után is nehezen viseli a mentős.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!