Diósjenő és Kemence között, a Börzsönyön át vezető erdei utat használhatják az embercsempészek arra, hogy a szlovák határhoz minél közelebb juttassák a migránsokat. A Magyar Nemzet által megkérdezett helyiek arról számoltak be, hogy esténként kisteherautók és mikrobuszok mennek az erdő felé, a faluban viszont még nem találkoztak migránsokkal. Egy diósjenői asszony azonban arról számolt be, hogy hallott olyanról, hogy kirándulókat támadtak meg.
Migrációs főútvonallá változott a Börzsöny + videó
Az embercsempészek aktivitása miatt óvatosságra intette Diósjenő polgármestere a helyieket. Székely József Ede a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy az elmúlt napokban tapasztalt fokozott rendőri, és polgárőri jelenlét érezhetően elvette az embercsempészek kedvét. Rétvári Bence szerint pedig a külső határok védelmével érdemben foglalkozhatna valaki Brüsszelben.

A település polgármestere a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy az erős polgárőri és rendőri jelenlét az elmúlt napokban elvette az embercsempészek kedvét attól, hogy a településen át vigyék a migránsokat. Székely József Ede azt is leszögezte, hogy ebből a tevékenységből napközben semmit nem lehet tapasztalni, jellemzően éjszaka mennek át a járművek a településen.
Szeptemberben számos hír jelent meg arról, hogy Nógrád vármegye több településén is intézkedésre volt szükség. Diósjenő közelében 10-én a polgárőrök egy gyanús gépjárműre lettek figyelmesek. A jármű vezetője árokba hajtott, majd az odaérkező polgárőrök az utastérben nyolc külföldi állampolgárt találtak. Szeptember 12-én pedig a kora délelőtti órákban embercsempészt és migránsokat fogtak el a balassagyarmati művelődési központ közelében.
Borítókép: Székely József Ede, Diósjenő polgármestere (Forrás: Képernyőkép/Videa)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zsigó Róbert: Ne hagyjuk, hogy a nyugdíj a tőzsdétől függjön + videó
A Tisza Párt kiszivárgott tervei mindenkit súlyosan érintenének.

Beszámolt a honvédelmi miniszter – Magyarország továbbra is a béke oldalán áll
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ukrajna katonai értelemben elvesztette a háborút.

Megvan, mikor kísérik utolsó útjára Lehoczki-Spider Lászlót
A miskolci Spider Mentőcsoport alapítóját 67 éves korában érte a halál.

Nem fizetett több kört, mindenét elvették az oroszlányi férfitól
A rendőrség intézkedik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zsigó Róbert: Ne hagyjuk, hogy a nyugdíj a tőzsdétől függjön + videó
A Tisza Párt kiszivárgott tervei mindenkit súlyosan érintenének.

Beszámolt a honvédelmi miniszter – Magyarország továbbra is a béke oldalán áll
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ukrajna katonai értelemben elvesztette a háborút.

Megvan, mikor kísérik utolsó útjára Lehoczki-Spider Lászlót
A miskolci Spider Mentőcsoport alapítóját 67 éves korában érte a halál.

Nem fizetett több kört, mindenét elvették az oroszlányi férfitól
A rendőrség intézkedik.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!