– Az orosz agresszió hatására kitört háború következményeire a CÖF–CÖKA szellemi honvédői mozgósítással reagáltak. Világossá vált számunkra, hogy ideológiánk alapjának, a népfelség elvének a követése lehet a háború befejezésének a reménye. Európa kormányainak a felelőssége többszörös – fogalmazott Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum–Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) elnöke a Szellemi Honvédők díj átadásán, ahol egyúttal bemutatták az Összefogtunk című könyvet, ami ismerteti az alapítvány eddigi tevékenységét.
– A CÖF–CÖKA 2009-es alapítása óta elkötelezett az európai, zsidó-keresztény civilizáció megőrzése és gyarapítása mellett. A kontinensünkön és a világban is elegen vagyunk ahhoz, hogy pártpolitikai érdekeltségüket félretéve, szellemi honvédőként hangoztassuk az Isten, haza, család békességet teremtő elsődlegességét – rögzítette.
Csizmadia emlékeztetett, hogy történelmi tanúság szerint a háborúkat először tűzszünettel, majd béketárgyalásokkal lehet lezárni. Ezután kitért arra, hogy az Egyesült Államoknak, valamint az Európai Tanácsnak azonnal egyeztetésre kell összehívnia Ukrajna és Oroszország illetékeseit.
– Nem tagadhatják, hogy ők tartják kézben a helyzet kulcsát – rögzítette. Az elnök közölte, hogy alapítványuk 2016 óta minden évben átadja a szellemi honvédők javaslata, valamint a kuratórium döntése alapján a Szellemi Honvédő díjakat. Jelezte: a nemzet javára végzett munka elismeréseként idén három személy és egy alapítvány részesül a díjazásban.
A díjazottak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter; Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke; ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF–CÖKA szóvivője; valamint a Regőczi István Alapítvány, aminek a képviseletében Herczegh Anita, a szervezet elnöke vehette át az elismerést.
– Köszönjük áldásos és támogató tevékenységüket – hangoztatta Csizmadia László. Felidézte, hogy a CÖF–CÖKA 2009-től egészen napjainkig közvetíti a civilek véleményét Magyarország, majd Európa felé is. Emlékeztetett, hogy megalapították az Európai Unió Civil Együttműködési Tanácsát (Eucet), amiben olasz, spanyol, albán és brit szakszervezetek is részt vesznek.