„Mi, magyarok úgy tartjuk, hogy az egy főre jutó Nobel-díjban, olimpiai aranyéremben és zeneszerzőben a világ élvonalában vagyunk, és ezt tudják is rólunk. Most fölzárkózott negyediknek a családpolitikánk. Hogy Brüsszelben annyit támadnak bennünket, mert úgy gondolják, hogy nem a családokra kéne költenünk, hanem a bevándorlás támogatására, az azt mutatja, hogy még azok is figyelemmel kísérik az intézkedéseinket, akik nem értenek velünk egyet” – hangsúlyozta a kulturális és innovációs miniszter a Magyar Demokrata hetilapnak adott interjújában. Csák János a családtámogatási rendszerről azt mondta, az alapvető kormányzati cél az, hogy minden kívánt gyermek megszülethessen.
Csák János L. Simon László menesztéséről: Be kell tartani a törvényeket
Az állami intézmények vezetőitől különösen elvárható, hogy maradéktalanul tartsák be az Országgyűlés által meghozott törvényeket – mondta a a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának leváltásával kapcsolatban Csák János a Magyar Demokrata hetilapnak. A kulturális és innovációs miniszter az interjúban kifejtette: változott a világ megítélése a magyar családpolitikáról, Japánban és Dél-Koreában különösen nagy érdeklődés kíséri a magyar kormány intézkedéseit.
A családtámogatási rendszer pillérei
A rendszer első pillére, hogy fedél legyen a családok feje fölött, a második, hogy a gyermekek érkezése ne okozzon aránytalan csökkenést a jövedelmekben a gyermektelen háztartásokhoz képest, a harmadik, hogy a házaspárok szabadon választhassanak, visszatérnek-e a munkahelyre vagy otthon maradnak. Az új rendszer a gyermeket vállaló családoknak jóval nagyobb összegeket irányoz elő a lakáshoz jutáshoz; 15, 30 és 50 millió forintos kedvezményes otthonteremtési hitelre számíthatnak.
Mi egy életigenlő társadalomban hiszünk. Ezt az országot, ezt a területet, a Kárpát-medencét az őseink be tudták népesíteni. Ezeregyszáz éve itt vagyunk. Micsoda nemzedék lennénk mi, ha ezt az örökséget nem tudnánk megőrizni a következő nemzedékek számára?
– fogalmazott. Közölte, 2010 óta 1,2-ről 1,52-re, a Covid előtt 1,59-re nőtt a termékenységi mutató. A legfontosabb cél fenntartani ezt a dinamikát, mert, mint fogalmazott, azok a nemzetek, amelyek nem tudják meghatározni a saját identitásukat, és nem képesek arra, hogy cselekvőképesen tartsák magukat, hátrányban lesznek. Nekünk, magyaroknak nagyon erőteljes identitásunk van.
A tárcavezető kiemelte: változott a világ megítélése a magyar családpolitikáról. Hozzátette, a transzatlanti világban a leghangosabbak szerint a család idejétmúlt dolog, pedig nem ismeretes olyan sikeres társadalomgazdasági rendszer, ami nem a családokra épül, kiemelve, hogy még ezekben az országokban is elég nagy az érdeklődés a magyar családtámogatási rendszer iránt. Elmondta,
Japánban és Dél-Koreában különösen nagy figyelemmel kísérik a magyar kormány intézkedéseit.
Hangsúlyozta, 2010 óta a széles értelemben vett magyar kultúra világában nagyszerű időszak van mögöttünk. Kiemelte a színházak támogatását, a Lázár Ervin-programot, a budapesti, vidéki színházak, játszóhelyek újjáépítését, hozzátéve, ebbe a sorba tartozik a zenei anyanyelv támogatása, az operától kezdve a népzenéig, a Hagyományok Házától a Zeneakadémiáig.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójától elvárható a törvények betartása
A miniszter a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának leváltásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az állami intézmények vezetőitől különösen elvárható, hogy maradéktalanul tartsák be az Országgyűlés által meghozott törvényeket.
További Belföld híreink
A tudományirányítás intézményrendszerével kapcsolatban elmondta, a Fidesz-kormányzat 2010 óta tudatos új struktúraépítésbe kezdett mind az egyetemi, mind a kutatási és az innovációs szférában, a Neumann János-terv alapján arra törekedve, hogy az egyetemek, kutatóhelyek, vállalatok, a finanszírozó állam és a magántőke között szerves együttműködés jöjjön létre. A kormány az átalakult egyetemeknél több mint két és félszeresére emelte a finanszírozást, de szigorú követelményeket is támasztott – tette hozzá. A Magyar Tudományos Akadémiával kapcsolatban kiemelte: az 1947-es kommunista hatalomátvétellel az egyetemeken nemzetközileg elfogadott tudományos szabadság ellenében mindenféle funkciókat összekevertek, hozzátéve, a magyar kutatási hálózat néhány éve ezért került ki az MTA-ból. Hozzátette, mostanra
külföldi kutatókat, oktatókat is ide tudunk vonzani, megszüntetjük a mesterséges akadályokat, és erősítjük azokat a műhelyeket, ahol világszínvonalú kutatások folyhatnak magyar és külföldi tudósok részvételével.
Csák János szerint változás történt a korábbi évtizedekre jellemző agyelszívás területén, és most már agybeszívást is mondhatunk a világban az elméleti és gyakorlati tudással rendelkezőkért folytatott versenyben. Hozzátette, ma már nincs olyan jelentős kutatás, ami egyetlen országban történik, és számos projektben prominens helyet foglalnak el magyar kutatók. A hazai egyetemek átalakításával kapcsolatban Csák János hangsúlyozta, a kormány célja, hogy
a hallgatók versenyképesebb, a munkaerőpiacon is értékesebb képzésben részesüljenek.
Emlékeztetett, négy éve kezdődött az új struktúra ismertetése, és az akadémiai szabadság jogával élve a szenátusok az egyetemeken eldönthették, melyik útra lépnek; a többség az új formát választotta. Az egyetemeknek a kuratóriumok megalakulásával felelős irányítói lettek, így ki lehetett alakítani az állam és az egyetemek közötti, 25 évre szóló szerződést. Csák János kiemelte, hogy az egyetemi felvételihez szükséges átlagpontszám idén 2022-hez képest három százalékkal nőtt, és egyre több magyar egyetem van a világ élvonalában, ami komoly eredmény. Hozzátette, tíz éve a teljes magyar egyetemi rendszerben tízezer külföldi hallgató tanult, most negyvenötezer, ezzel a világban az első 10-12-ben vagyunk.
További Belföld híreink
Borítókép: Csák János miniszter (Forrás: Facebook/Csák János)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBakondi: A migrációs paktum nem a megoldás, hanem a probléma maga
Lassan, de a nemzetállamok szintjén egyre több országban felismerik, hogy az eddigi migrációs politika hibás volt – jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.
Újbudai cigányozás: reagált az államtitkár is
Sztojka Attila, társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár szerint elfogadhatatlan, ami történt.
Közösülni akart, de végül nem volt rá képes, ezért ölte meg Till Tamást a gyilkosa
Újabb felkavaró részletek derültek ki a brutális gyilkossággal kapcsolatban.
Szentkirályi Alexandra: Van mire büszkének lennünk!
A világ legnagyobb építészeti portálja, az ArchDaily a budapesti Nemzeti Atlétikai Központot jelölte az Év Épülete díjra sportépület kategóriában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Majka eladta magát? Vajon mennyiért?
Saját maguknak okoztak bajt az ukránok a gáztranzit leállításával
Aggasztó hír jött Sallairól: veszélyben a legfőbb álma
A Ferencváros legyőzte az Alkmaart és továbbjutott
Verekedés a lelátón, botrányt okoztak a hollandok a Fradi-pályán
Tucker Carlson: a Biden-kormány megpróbálta megöletni Vlagyimir Putyint
Koncz Zsuzsa ismét csúnyán belehazudott a képünkbe
Továbbjutott a Ferencváros az Európa-ligában, a Plzen vagy a Roma lehet a következő ellenfél
Hát erről van szó...
Rusvai Miklós üzent az influenzásoknak, akik gyógynövényekkel kúrálják magukat
Trump döntése sokkolta Ukrajnát
Tom Hanks egyetlen magyar szót mondott a közönségnek hibátlan kiejtéssel, Scarlett Johansson teljesen elfelejtette még Budapestet is
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBakondi: A migrációs paktum nem a megoldás, hanem a probléma maga
Lassan, de a nemzetállamok szintjén egyre több országban felismerik, hogy az eddigi migrációs politika hibás volt – jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.
Újbudai cigányozás: reagált az államtitkár is
Sztojka Attila, társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár szerint elfogadhatatlan, ami történt.
Közösülni akart, de végül nem volt rá képes, ezért ölte meg Till Tamást a gyilkosa
Újabb felkavaró részletek derültek ki a brutális gyilkossággal kapcsolatban.
Szentkirályi Alexandra: Van mire büszkének lennünk!
A világ legnagyobb építészeti portálja, az ArchDaily a budapesti Nemzeti Atlétikai Központot jelölte az Év Épülete díjra sportépület kategóriában.