Hétfőn és kedden lezajlott a strasbourgi emberi jogi bíróságon a Karsai kontra Magyarország ügy szakértői meghallgatása és tárgyalása, melynek során az IM, mint a magyar állam képviselője ismertette jogi álláspontját. Eszerint „Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánjuk legalizálni. Határozott az álláspontunk, és elfogadhatatlannak tartunk minden olyan döntést, törekvést, ami emberi élet kioltását lehetővé teszi más számára” – áll a közleményben.
Határozott állásfoglalást tett az eutanáziáról az Igazságügyi Minisztérium
Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánjuk legalizálni – tudatta egy, az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyó per kapcsán az Igazságügyi Minisztérium (IM) kedden közleményben az MTI-vel.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtott kérelmében
a kérelmező azt sérelmezi, hogy Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és a büntetőjogi szabályozás miatt külföldön sem veheti igénybe a legális eutanáziát.
A kérelmet a bíróság gyorsított eljárásban vizsgálja. Az eutanázia tekintetében a tagállamok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, a kérdéskör szabályozása az Európa Tanács tagállamainak hatáskörébe tartozik, ahol jelen állás szerint a tagállamok döntő többsége – köztük Magyarország is – elutasítja annak legalizálását.
A magyar kormány a bírósági eljárásban azt az álláspontot képviseli, hogy az alaptörvény II. cikke és az Emberi Jogok Európai Egyezményének 2. cikke is biztosítja az élethez való jogot. Ezzel szemben sem az alaptörvény, sem a nemzetközi jog előírásai, így az egyezmény sem biztosítják a halálhoz való jogot.
További Belföld híreink
„A méltóság kiteljesedése és annak megtartása nem politikai vagy világnézeti kérdés, hanem alapjog. A mi álláspontunk, hogy nem kerekedhet felül az élet szentségén. Az élet védelme elsődleges a keresztény kultúrában, így Magyarországon is. Az életről történő lemondás, az eutanázia számtalan visszaélésre is lehetőséget ad. Az emberi élet szent és sérthetetlen, mely értékrendünket az Alaptörvényünk is tükrözi.
Álláspontunk határozott: senki, semmilyen indokból nem veheti el más életét”
– hangsúlyozza a közlemény.
A magyar jog kifejezetten védi az emberi életet, és megakadályozza azt, hogy mások elősegítsék a korai halált. A magyar társadalom nem bátorítja a betegeket a halál keresésére, éppen ellenkezőleg: gondoskodik róluk, és mindent megtesz azért, hogy segítse és támogassa az arra rászorulókat – közölte az IM.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szigorúan ellenőrzik a játszótereket, bírságot is kiszabnak, ha valami nem biztonságos
Tavaly hét játszóeszköz esetében szabtak ki bírságot.

Véget ér az érettségi dömping, ma jönnek a németesek
Lesznek olyan diákok, akiknek a mai nappal lezárul az írásbeli érettségik sora.

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Százmilliók készpénzben és hatalmas értékű ingatlanok találhatók a vagyonleltárban.

„Vakok között félszemű a király” – folytatódott a színjáték a fővárosi cégvezetők pályáztatásán
Gulyás Gergely Kristóf fideszes képviselő szerint szándékosan alkalmatlan, vagy gyurcsányista vezetőket terjesztett föl a Tisza Párt vezette bizottság Karácsony Gergelynek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról

Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról

Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak

Breaking! Habemus papam! Van pápánk! - Élő kapcsolás Rómába

Nyugdíjasok figyelem! Így változik a nyugdíj összege jövőre

Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

A „jól fizetett” Kassai Viktor és a magyar VAR-szakértő miatt áll a bál

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Hosszú Katinka szövetségese kitálal: undorító, rágalmak Széchy Tamásról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szigorúan ellenőrzik a játszótereket, bírságot is kiszabnak, ha valami nem biztonságos
Tavaly hét játszóeszköz esetében szabtak ki bírságot.

Véget ér az érettségi dömping, ma jönnek a németesek
Lesznek olyan diákok, akiknek a mai nappal lezárul az írásbeli érettségik sora.

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Százmilliók készpénzben és hatalmas értékű ingatlanok találhatók a vagyonleltárban.

„Vakok között félszemű a király” – folytatódott a színjáték a fővárosi cégvezetők pályáztatásán
Gulyás Gergely Kristóf fideszes képviselő szerint szándékosan alkalmatlan, vagy gyurcsányista vezetőket terjesztett föl a Tisza Párt vezette bizottság Karácsony Gergelynek.