Gyurcsányék Miskolcon is bedarálják a baloldalt

A DK célja nem feltétlenül a kormánypártok, hanem a többi ellenzéki párt legyőzése.

2023. 12. 19. 7:43
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Amennyiben nem sorakozik fel a baloldal egésze Veres Pál mögött, úgy esélye sem lesz az újrázásra – mondta Nagy Ervin a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei hírportálnak Miskolc polgármesteréről. A XXI. Század Intézet elemzője rámutatott: a DK ráadásul az ország számos településén arra készül, hogy saját jelöltet indít majd az önkormányzati választáson. Miskolcon már meg is tette, Hegedűs Andrea személyében saját polgármesterjelöltet állítottak.

Ez egy országosan megfigyelhető tendencia. Ahol Gyurcsányék érzik a fennálló balliberális koalíció instabilitását, ott a saját pártkatonáikat fogják elindítani – ha kell, akkor a regnáló, ám a Gyurcsányhoz nem lojális polgármesterjelöltekkel szemben is

– hangsúlyozta. Az elemző kitért arra, hogy Veres Pál valószínűleg érzi, hogy mivel nem sikerült összetartani a baloldali koalíciót, illetve a DK mindenkit le akar tolni az ellenzéki térfélről, így az újraválasztására az esély szinte nulla.

Egyszerűen tudomásul vette és elfogadta, hogy Gyurcsányék Miskolcon is legyőzték az ellenzéket

– húzta alá. Az elemző azt is kifejtette, hogy Miskolcon Gyurcsányék célja nem feltétlenül a kormánypártok, hanem a többi ellenzéki párt legyőzése.

– A cél egyértelmű: az országos dominanciájukat szeretnék helyben is érvényesíteni, akár azzal a kockázattal, hogy ezzel magukra haragítják a többi baloldali szervezetet. A politikai stratégia hosszú távra szól, a DK 2026-ra készül, azt szeretnék, ha ismét duális verseny alakulna ki, azaz az egyik oldalon a kormánypártok, a másikon pedig ők lennének az egyedüli kihívók – részletezte.

 

A DK jelöltje nekiment a polgármesternek

A Demokratikus Koalíció felszólítja Veres Pál miskolci polgármestert, hogy fejezze be a Fidesszel való együttműködést, a kormány kiszolgálását és a miskolciak vagyonának kiárusítását – jelentette ki Hegedűs Andrea keddi online sajtótájékoztatóján. A DK képviselője szerint a polgármester novemberben „önként átadta” a kormánynak a város víziközműcégét, most pedig egy iskola épületeit „kótyavetyélte el”.

Közölte: a polgármester „akaratából” az önkormányzat összesen 640 millió forint értékben ad át miskolci ingatlanokat egy olyan alapítvány tulajdonába, ami „több szálon is Csöbör Katalinhoz, a Fidesz miskolci országgyűlési képviselőjéhez köthető”. A DK önkormányzati képviselői nem szavazták meg az erről szóló előterjesztést – fűzte hozzá.

Veres Pált az ellenzéki pártok, az ellenzéki szavazók támogatásával választották polgármesterré, ezért nincs joga ahhoz, hogy a „Fidesz kezére adja Miskolc vagyonát” – mondta Hegedűs Andrea, akit a DK miskolci polgármesterjelöltként tervez indítani a jövő évi önkormányzati választáson.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc utcafórumot tart (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.