Elvtársak, gyertek még! – Menczer Tamás válaszolt a DK-s politikus vádjaira

Menczer Tamás Dávid Ferenc Nyugati Fény nevű, DK-s médiumon megjelent személyeskedő cikkére reagált a közösségi oldalán. Dávid Ferenc azt rótta fel a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén felállított kereszt ügye miatt kialakult vita kapcsán Menczernek, hogy sportriporterként dolgozott, emiatt érdemtelenül képviselő és államtitkár. Az államtitkár a válaszában felhívta a DK-s politikus figyelmét arra, hogy választásokat kell nyerni ahhoz, hogy az ember pozícióba kerüljön, és erre Dávid Ferencnek is lesz lehetősége.

Forrás: Facebook2024. 01. 06. 18:12
Forrás: FB/ Menczer Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy arról a Magyar Nemzet is részletesen beszámolt, a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén felállított kereszt kapcsán kitört politikai vita új erőre kapott, miután a park igazgatója lemondott tisztségéről. A baloldali média azonban egy fontos részlet kifelejtésével valótlanságot terjeszt: 

Füri András már több mint egy éve kérvényezte felmentését egészségi állapotára hivatkozva, tehát a nagy-szénási kereszt ügyének semmi köze a leváltásához.

Menczer Tamás nyílt levelét változtatás nélkül közöljük.

Az a megtiszteltetés ért, hogy Gyurcsány Ferenc vezető táskahordója, Dávid Ferenc volt kedves rólam értekezni a Gyurcsány-párt házi honlapján.


 

Idézem. „A sportriporteri státuszból külügyi államtitkári pozícióba felkapaszkodott Menczer…”  Jaj, ez a kedvencem! „…felkapaszkodott Menczer.”  Ez az egyetlenegy mondat jól mutatja, hogy milyenek vagytok ti, Gyurcsányék. Lenézők, nagyképűek, magukat Übermenschnek gondolók. Második idézet: „Ami biztos, hogy Menczer egy ideig még államtitkár és képviselő marad.”


 

Dávid úr, egy fontos tényezőt el tetszett felejteni! Kellő tisztelettel bár, de fel kell hívnom a figyelmét arra, hogy én az államtitkári és képviselői pozíciót nem lottón nyertem. Tudja, Dávid úr, az úgy van, hogy vannak választások. Az én politikai közösségem nyert – immár negyedszer kétharmaddal –, a külügyminiszter javaslatát a miniszterelnök elfogadta, ezért lehetek államtitkár. Tudja, Dávid úr, ha majd nyernek választást, Önnek is lesz lehetősége hasonlóra. De a magyar emberek nem kérnek derék főnökéből, Gyurcsány úrból. Ez talán nem független attól, hogy áldozatos, következetes és kitartó munkával voltak kedvesek tönkretenni az országot. A másik. Azért vagyok egyéni országgyűlési képviselő, mert egy nyerhetetlennek tartott körzetet megnyertem – rekordszavazattal – a baloldal nagy favoritja ellen, köszönhetően a Buda környéki emberek bizalmának és a remek csapatomnak. Dávid úr, ha majd Ön is megéli azt a fantasztikus érzést, hogy milyen egy egyéni körzetet megnyerni, na, majd akkor vitaképes tárgyalópartnernek fogom tekinteni. Addig is azt tudom ígérni, hogy az idén is mindent megteszek azért, hogy Magyarország ne menjen vissza a csúfos és kudarcos Gyurcsány-korszakba. 


 

Dávid úr, Önnek, mint Gyurcsány úr táskahordójának, azt tudom mondani, hogy a 2024-es küzdelmekre én készen állok, remélem Ön is. Számítok Önre!

 

Borítókép: Menczer Tamás (Forrás: Facebook Menczer Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.