Hozzátették, hogy külső cégek gazdálkodására, kapcsolatrendszerére és egyéb működésére a teljesítésen túl az A-Híd Zrt.-nek semmilyen rálátása és ráhatása nincs. Adatszolgáltatóként a hatósági eljárás egyéb részleteit (okát, résztvevőit, helyszíneit stb.) nem ismerik, de megdöbbenve olvasták az arról szóló sajtóhíreket, így azt is, hogy a hatósági eljárással érintett cég az ATV-vel beszállítói kapcsolatban állva az ATV-nek is kárt okozott.
Hallgat a főváros, milyen kapcsolatban állt Karácsony helyettese a Lánchíd-felújítás kivitelezőjével
Karácsony Gergely főpolgármester egyelőre nem beszél arról sem, felállít-e vizsgálóbizottságot a korrupciógyanús ügyben.

Hangsúlyozták, hogy az A-Híd Zrt. nem alanya a hatósági eljárásnak, csak a külső cégekkel kapcsolatos adatokat szolgáltatott a NAV felé. Az A-Híd Zrt., mint minden nagyvállalat, több ezer külső céggel állt, illetve áll kapcsolatban, és nem ez az első eset, hogy a hatóságok információkat kértek tőlük. Ahogyan az eddigiekben, ebben az esetben is maradéktalanul eleget tettek az adatszolgáltatási kötelezettségeiknek, a jogszabályokat mindenben betartva működnek, és természetesen a későbbiekben is együttműködnek a hatósággal – közölték.
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt,
a sikkasztás gyanúja is felvetődhet a több száz milliós számlagyárba belebukó exügyvéd, Vig Mórral kapcsolatban.
Sajtóhírek szerint a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. 900 millió forintja landolt az Amnesty-vezér testvérének magán- és ügyvédi letéti számláján, amit készpénzben fel is vettek. A NAV ráadásul azt is vizsgálhatja, hogy érkeztek-e utalások az ügyvédi számlára azt követően, hogy a jogászt eltiltották a praxisától.
További Belföld híreink
Borítókép forrása: NAV
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!