Király Nóra: Több tízezer forintot spórolhatnak ezzel a lépéssel a családok

Újabb lépés a családbarát kormányzás útján.

Forrás: Hír TV2024. 01. 12. 21:28
Forrás: FB/ Király Nóra
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt, mindenkinek díjmentes lesz a közösségi közlekedés 14 év alatt és 65 év felett, emellett minden bérlet megszűnik a vármegye- és országbérleten kívül – jelentette be az építési és közlekedési miniszter Debrecenben. Lázár János tájékoztatott arról is, hogy bevezetik a napi kedvezményes jegyeket.

„Egy újabb lépést tett az ország, hogy egy családbarát országgá váljon”

így reagált Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója a Hír TV Napi Aktuális című műsorában arra, hogy a kormány tervei szerint kiterjesztenék a 65 év felettiek ingyenes utazási kedvezményét a 14 év alattiakra is.

Lázár János építési és beruházási miniszter kedden Debrecenben jelentette be, hogy március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben. A politikus a sajtótájékoztatón jelezte azt is, hogy az eddigi 65-féle kedvezményből 22 marad meg március 1-jétől, és valamennyi 50 százalékos kedvezményes utazásra jogosít majd.

A 65 év felettiek ingyenes utazási kedvezményét kiterjesztik a 14 év alattiakra is, a 14–25 év közöttiek, ha nem vesznek bérletet, 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak csakúgy, mint a közszolgálatban.

Király Nóra szerint a családok komoly megtakarításokra számíthatnak március 1-jétől, de tette hozzá arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez egy fontos környezetvédelmi intézkedés is, hiszen így többen fogják igénybe venni a tömegközlekedési eszközöket.

Borítókép: Király Nóra (Forrás: Facebook/Király Nóra)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.