Jelentős béremelést kapott a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezérigazgatója, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezetője, a havi járandóság emelését Karácsony Gergely főpolgármester jóváhagyta.
A BKV első emberének fizetése így 2,6 millió forintra nőtt, míg a BGYH vezetője 2,2 millió forintot vihet haza február elejétől.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az Indexnek úgy érvelt, olyan javadalmazási szabályokat alkottak, amelyek fizetési plafonokat jeleznek. – A jövedelmek mértékét próbáltuk az állami cégekhez igazítani, a BKV esetében a MÁV-Start a referenciapont, a korábbi szabály szerint a MÁV-Start vezérének a fizetésének maximum 80 százalékáig terjedhet a BKV vezérigazgatójának javadalmazása. Két dologra hívnám fel a figyelmet. Egyrészt időközben a MÁV vezetőjét kinevezték a Volánbusz első emberévé is, ezért a máv-startos fizetését nem módosították. A másik pedig, hogy a többéves bérmegállapodásunk miatt 13,5 százalékos bérfejlesztés történt az egész Budapest családban. Ahhoz, hogy a 13,5 százalékos emelést a BKV vezetőjének is megadhassuk, a 80 százalékos javadalmazási szabályt kellett emelnünk 90 százalékra – magyarázta Karácsony helyettese, jelezve, hogy a helyettesek fizetésének mértékét a BKV szabályozza, de a teljes dolgozói körre nézve átlagosan 13,5 százalékos béremelkedés történt.
Bolla Tibor BKV-vezér fizetése így havonta háromszázezer forinttal lett magasabb.
A BGYH vezetőjének 1,95 millióról emelkedett 2,2 millió forintra a havi juttatása, erről Kiss Ambrus azt mondta, a BGYH-t érintő módosítás nem a bérezésre, hanem a kafetériaszabályokra vonatkozik. – Az eddig általános szabályok szerint a kafetéria esetében a minimálbér háromszorosa volt adható, a módosítással ezt az ötszörösére növeltük – érvelt Kiss Ambrus, hozzátéve, hogy a BGYH-nál megkötött bérmegállapodás a cafeteriát érintő szabályokra is kiterjedt.
– Annak érdekében módosítottuk a javadalmazási szabályokat, hogy ugyanazt a kafetériaszintet kaphassa meg a BGYH vezérigazgatója, mint az összes többi munkavállaló
– jelentette ki a főpolgármester-helyettes.