Dobrev Klára is rátámadt a bírákra

A DK árnyékminiszterelnöke szerint bűnt követtek el, akik elítélték Varju Lászlót.

2024. 02. 22. 15:08
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Tisztességtelen, amikor egy áldozatból vádlott lesz, de az már bűn, ha el is ítélik – írta ma délután közösségi oldalán a Varju László elleni ítéletre reagálva Dobrev Klára. A DK árnyékminiszterelnöke szerint Varju László csupán annyit tett, ami politikusként a kötelessége: ki mert állni azokért, akiket törvényesen képvisel, bement az tévészékházba és nem hagyta, hogy elhallgattassák. 

Arról, hogy a DK-s országgyűlési képviselőt választás rendje elleni bűncselekmény miatt is jogerősen elítélték, egy szót sem ejtett Gyurcsány Ferenc felesége. Dobrev Klára szerint az ügynek nincs vége, Varju László tovább küzd az igazáért, a DK pedig mindvégig ott lesz mellette.

Mint ahogyan azt mi is megírtuk, Varju Lászlóék egy vádpontban fellebbeztek, így folytatódik majd a tárgyalás. 

Már a tárgyalás előtt Gyurcsány Ferenc megfenyegette a párttársa ellen eljáró bírákat és ügyészeket, ami ellen az OBT és az OBH elnöke is tiltakozott. A DK elnökének fenyegetőzésére tett most rá egy lapáttal a párt árnyékminiszterelnöke, aki azzal vádolja az eljáró bírót, hogy bűnt követett el, amikor elítélte Varju Lászlót. 

Borítókép: Dobrev Klára Varju Lászlóval. Fotó: Dobrev Klára közösségi oldala

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.