Mondjon le a mandátumáról, akit erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek el

Amikor megállapítják egy képviselő felelősségét és bíróság mondja ki róla, hogy bűncselekményt követett el, akkor véget kellene vetni a politikai pályájának – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. A belügyminiszter-helyettes arról is szólt, hogy a Momentum a Demokratikus Koalíció ifjúsági tagozata lett, Fekete-Győr András pedig már büntetőügyben is Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő védelmét kéri.

2024. 02. 25. 18:11
Rétvári Bence
Fotó: Teknos Forrás: Teknős Miklós Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Minden jogkövető ember elvárja, hogy ha egy politikust ilyen súlyos, erőszakos bűncselekmény miatt megbüntetnek, akkor mondjon le a mandátumáról – mondta lapunknak Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azzal kapcsolatban, hogy elítélték Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció, illetve Fekete-Győr Andrást, a Momentum parlamenti képviselőjét. A belügyminiszter-helyettes hangsúlyozta: nem nagyon van annál egyértelműbb helyzet, mint amikor valakit másodfokon is elítélnek, ráadásul erőszakos bűncselekmények miatt. 

– A politikai pályája véget kellene érjen, amikor a bíróság is kimondja róla, hogy rendőrökre támadt, erőszakos és a választás rendje elleni bűncselekményt követett el, megállapítva a képviselő felelősségét 

– mutatott rá.

 

Baloldali politikusok jogkövetkezmények nélkül

Az államtitkár hozzátette, az elítélt képviselők politikai közösségének lépnie kellene, és azt mondani, hogy ilyen emberekkel nem vállalnak közösséget. Ezzel azok, akiknek elfogadható, hogy erőszakos bűnözők legyenek vezető politikusok, azt üzenik: elfogadott a politikai célból alkalmazott erőszak, a törvényeket nem kell betartani. A videófelvételek alapján kézzelfogható, egyértelmű bizonyítékok vannak a bűncselekmény elkövetésére, a bíróság is ezeket figyelembe véve hozta meg az ítéletét. 

– A baloldaliak ehhez úgy állnak hozzá, hogy ők politikusok, rájuk a szankciók nem vonatkoznak, nekik nem kell a jogkövetkezményeket vállalniuk, így a parlamenti mandátumukról sem szükséges lemondani

 – vélekedett Rétvári Bence.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a jelenlegi eset üzenete az, hogy ezentúl minden baloldali politikus a baloldal szerint nyugodtan követhet el erőszakot és választás rendje elleni bűncselekményt.

 

A Momentumnál is Gyurcsánytól várják a megoldást 

Kitért arra is, hogy a Momentum, amelyik megújulást hirdetett, és vallotta, hogy a gyurcsányi időszakhoz képest egy új erőt, szemléletet képvisel a magyar baloldal nyugatos, oxfordi nemzedékeként, ugyanúgy bebújt Gyurcsány védőernyője alá. Fekete-Győr András egykori Momentum-elnök a bukott kormányfőtől kért politikai védelmet, amikor kiderült, hogy őt is elítélték köztörvényes bűncselekmény miatt. 

– Ezzel a Momentum azt választotta, hogy a Gyurcsány-párt ifjúsági tagozata lesz, semmilyen új erkölcsi mércét, vagy új politikai kultúrát nem hoztak, csak Gyurcsány védelmét kérik, most már akár büntetőügyben is 

– fejtette ki.

 

A bukott miniszterelnök akár igazságügyi döntéshozókat fenyeget

Rétvári Bence felidézte: Gyurcsány a pártjához kötődő fontosabb tárgyalásokra elmegy, hiszen jelen volt Czeglédy Csaba ügyvéd tárgyalásán, tehát a bukott miniszterelnök a személyével fejezi ki, hogy ő politikusként mely ítéleteket írja felül, bármi is lesz az ítélet. Ráadásul megfenyegette azokat a bírókat és ügyészeket, akik ezekben a büntetőeljárásokban részt vettek. – Ezt Magyarország XX. századi történetében már többször láttuk. 

Amikor a kommunisták hatalmon voltak, vagy annak átvételére készültek, akkor ők is ugyanígy fenyegették a bírókat és az ügyészeket. Gyurcsány Ferenc is ezt teszi, ami egy jogállamban és demokráciában elfogadhatatlan 

– szögezte le az államtitkár. 

Hozzáfűzte: akik hétről hétre temetik a demokráciát, nem azt mondják, hogy végrehajtják a bíróság ítéletét, hanem majd azokat fogják felelősségre vonni, akik a törvényeket alkalmazzák. – Egy jogállamban mindig a törvények betartóit kell megvédeni a törvények megszegőivel szemben, ehhez képest most Gyurcsány Ferenc politikai alapon a törvények megszegőit akarja megvédeni, a törvények betartóit pedig fenyegeti, bírókat és ügyészeket egyaránt – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence.

Az államtitkár szerint ha valaki a kommunista korszakban szocializálódott, és továbbra is ezt az eszmét vallja, akkor nem tud abból kilépni, hogy a jog csak a politika szolgálóleánya lehet, és a neki nem tetsző bírósági ítéleteket politikai alapon akarja felülírni. – Ameddig a baloldalon nem lesz soha semminek következménye, addig a választók úgy fogják büntetni a baloldalt, ahogy előző választásokon tették, vagyis nem bíznak bennük. 

A baloldali politikusok semmifajta megújulásra nem képesek, ők ugyanazok, akik 2010 előtt voltak 

– jelentette ki Rétvári Bence.

Borítókép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen a Terror Háza Múzeumban 2024. február 25-én (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.