Azt írták, hogy a KR NNI és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) több éve szorosan együttműködik a magyar–szlovák határterületen tevékenykedő szervezett bűnözői csoportok elleni küzdelemben. A KR NNI és a NAKA közös nyomozása során látókörbe került tavaly egy olyan, kábítószerekkel kereskedő szlovák–magyar bűnhálózat, amely két ember köré szerveződött. A csoport tagjai a gyanú szerint december végén Magyarországra csempészhettek négy kilogramm kokaint, amit elrejtettek, majd rövid időn belül értékesítettek. A szervezet egyik veszprémi tagját egy hónappal ezelőtt a KR NNI győri osztályának jelzésére a járőrök Eplényben állították meg, és a gépkocsijának utasteréből több mint egy kilogramm kokain került elő.
Szakértő megállapította, hogy a lefoglalt kábítószer kiemelkedően nagy tisztáságú, a különösen jelentős mennyiség több mint kétszerese; az ilyen tiszta kokaint a feketepiacon hígítás után dupla mennyiségben lehet értékesíteni
– írták.
A nyomozók kiderítették, hogy a férfi a drogot Rajkán vette át a településen élő szlovák társától. Harmadik társuk egy szintén Rajkán élő szlovák férfi volt, akit a német hatóságok január 26-án tartóztattak le Kölnben, amikor Hollandiából tartott Magyarország felé. Az autópályán a Német Vámhivatal járőrei állították meg az előtte haladó gépkocsival együtt, amiben szintén egy szlovák futár utazott. A két férfi URH-rádión kommunikált egymással. Kettejüktől összesen több mint hat kilogramm metamfetamint és heroint foglaltak le.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!