Kábítószerekkel kereskedő szlovák–magyar bűnbanda tagjait fogták el a rendőrök
Több kilogrammnyi metamfetamint és kokaint találtak a rendőrök a bűnbandánál.
Több kilogrammnyi metamfetamint és kokaint találtak a rendőrök a bűnbandánál.

Vírus-akció: a NAKA megvádolta Michal Gučík üzletembert, valamint Ján Balciar és Ľubomír Skuhra katonai titkosügynököket. A feltételezett kár legalább 74 millió euró.

Hamarosan vádat emelhetnek a Pápay klán tíz vezetőjének legyilkolása miatt Szlovákiában.

Május 2-án megölték Szűcs Tibor, május 18-án három vélt tettest elfogtak a magyar és a szlovák nyomozók, Sárközi Gergelyt körözik.

A magyar és a szlovák rendőrség közösen mért csapást az illegális fegyverkereskedelemre.

Több, közismert embert is védett korábban a most gyilkossággal vádolt pozsonyi ügyvéd, Adam P.

A 90-es években együtt gyilkoltak, raboltak, olajoztak, áfát csaltak, zsaroltak a magyarországi és a szlovák maffiák.

Az egymással összefüggő Döcher-gyilkosság és a dunaszerdahelyi mészárlás miatt ugyanazt az elkövetői kört vonják felelősségre.

Az együttműködésnek köszönhető az is, hogy az 1999-es dunaszerdahelyi mészárlás feltételezett elkövetői is rendőrkézre kerültek.

A gyanú szerint a szlovák igazságszolgáltatás legfelsőbb berkeiben a bűnt nem üldözték, hanem védték.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megújult a toronysisak, folytatják a döbröközi templom felújítását.

Sauron szeme ismét hazánkra fordult, figyelmeztet az energiajogász.

Csak látszólagos a nagy önbizalom, a Tisza Párt elnöke láthatóan egyre inkább vereségre készül.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Matt Damonnak ez nagyon nem tetszik.

Az eset Németországban történt január 17-én, az ámokfutót őrizetbe vette a helyi autópálya-rendőrség.

Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.